Tisztán emlékszem, hogy kiskamasz koromban mennyire nem értettem, hogy mit jelent az, ha valakire azt mondták: szeret szenvedni. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy ez hogyan van: a szenvedés rossz, nagyon rossz, nem szendvedni jó, akkor az szimplán logikailag kizárt, hogy valaki ezt akarhassa magának. Kicsit szögletes volt még a gondolkodásom (ez akkoriban volt, amikor villanyszerelőnek készültem), dehát kicsi voltam még és reméljük, hogy azóta fejlődtem. Közben megismertem én is azt az élményt, hogy van a rosszkedvnek és a szomorúságnak is szépsége, van benne katarzis, vannak a felszabadító és megtisztító könnyek és van az, hogy néha az ember attól érzi újra, hogy talán mégiscsak ÉL, ha képes sírni, zokogni. Szomorkodni néha kifejezetten jó, megengedett, sőt ajánlott. ...
Na ezeket még hetekkel ezelőtt írtam, de valahogy félbemaradt a poszt. Nem volt rá külön apropóm a hosszúra nyúló télen kívül, de iszonyú sokmindent bele akartam sűríteni, főleg szomorkodás meg elszakadás, meg kötődés témában, édesbús számmal fűszerezve a masszív életbölcs szövegtörzset. De közben olyan nyár lett a télből, hogy szabályszerűen működő emberi szervezetem nem képes tovább évődni. Egyszerűen szétvet az energia, és nem megy, hogy kifejtsem, mennyire meghatott a Marina Abramovic féle történet, különösen ez a kép, és ezzel kapcsolatban azt, hogy milyen nehéz is elviselni valaminek/valakinek a hűlt helyét....bla bla bla... pedig még azt is nagyszerűen kitaláltam, hogy mindez hogy jön a kanalaimhoz! (Úgy, hogy az alábbi összetartozó két kanál egyikét hetekig kerestem és teljesen beleláttam ebbe az apróságba a szétválasztott összatartozók tragédiáját...)
Nade.
A tények: A kanalakat Ádámtól kaptam, Madridból. Ádám sosem hibázik kanálválasztásban, ezt leszögezhetjük. Különlegesek ezek a darabok is, mert egy pár ugyan, de nem ugyanolyanok és mert nagyon szép a formájuk, arányuk. Az egyiken még 39 darab icike picike címer is található.
A fotók pedig Zitáék teraszán készültek, Zita gombócnak induló túróvalamijével és a Dani-faragta stokival.
Finom volt, jó volt, túrógombócot mindenkinek! Ennyi volna a legfontosabb üzenetem mára.
A poszt végén otthagyott kicsit szomorkodós, elvágyódós zene pedig maradhat a tavasz ellenére, mert Zita szerepel benne... Meg amúgyis ennyit még tavasszal is ér!
Na ezeket még hetekkel ezelőtt írtam, de valahogy félbemaradt a poszt. Nem volt rá külön apropóm a hosszúra nyúló télen kívül, de iszonyú sokmindent bele akartam sűríteni, főleg szomorkodás meg elszakadás, meg kötődés témában, édesbús számmal fűszerezve a masszív életbölcs szövegtörzset. De közben olyan nyár lett a télből, hogy szabályszerűen működő emberi szervezetem nem képes tovább évődni. Egyszerűen szétvet az energia, és nem megy, hogy kifejtsem, mennyire meghatott a Marina Abramovic féle történet, különösen ez a kép, és ezzel kapcsolatban azt, hogy milyen nehéz is elviselni valaminek/valakinek a hűlt helyét....bla bla bla... pedig még azt is nagyszerűen kitaláltam, hogy mindez hogy jön a kanalaimhoz! (Úgy, hogy az alábbi összetartozó két kanál egyikét hetekig kerestem és teljesen beleláttam ebbe az apróságba a szétválasztott összatartozók tragédiáját...)
Nade.
A tények: A kanalakat Ádámtól kaptam, Madridból. Ádám sosem hibázik kanálválasztásban, ezt leszögezhetjük. Különlegesek ezek a darabok is, mert egy pár ugyan, de nem ugyanolyanok és mert nagyon szép a formájuk, arányuk. Az egyiken még 39 darab icike picike címer is található.
A fotók pedig Zitáék teraszán készültek, Zita gombócnak induló túróvalamijével és a Dani-faragta stokival.
Finom volt, jó volt, túrógombócot mindenkinek! Ennyi volna a legfontosabb üzenetem mára.
A poszt végén otthagyott kicsit szomorkodós, elvágyódós zene pedig maradhat a tavasz ellenére, mert Zita szerepel benne... Meg amúgyis ennyit még tavasszal is ér!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése