ÖTÖT EGY CSAPÁSRA!

Mit csinál egy csaj, ha az újdonsült udvarlója három napra leutazik a szüleihez vidékre? Vár. Mit vár? Írjon smst, írjon emailt, telefonáljon. Lehetőleg felváltva pár óránként ismétlődve, hogy tudassa erős, soha-ilyen-még-nem-is-volt-mással érzelmeit a lány iránt. 

Na és mit csinál egy srác, ha leutazik három napra a szüleihez vidékre? Hát beugrik a szülőkhöz egy jó kis csülkös bablevesre, ledobja a cuccait, aztán találkozik a rég nem látott, otthonmaradt haverokkal és két napig elő sem kerül a nosztalgiából. "Két nap és megyek haza" - gondolja, - "úgyis tudja, hogy merre vagyok, amúgysincs egység a telefonomon, laptopot meg nem hoztam, majd csörgök, ha visszaértem Pestre". Lássuk be, mindkét álláspont teljesen érthető és életszerű!

Na és mit csinál a csaj a harmadik napra? Megírja a tökéletes szakítós monológot, hogy vele ezt még egy férfi meg nem teszi, hogy nem igaz, hogy nincs egy kurva dobós telefon, vagy egy visszahívós sms, vagy legalább egy rohadék postagalamb. Kikapcsolja a telefonját, hogy őt se lehessen elérni, majd vissza, mert akkor már nézegetni sincs mit, előkészíti a sodrófát amivel leütheti a hazatántorgót, ahogy azt a szeszélyes évszakokban tanulta. Elhatározza, hogy még ha hívja is a srác, ma tuti nem találkoznak, mert nem fog ő pattanni, menjen a fenébe de gyorsan.

Na és mit csinál a srác? Jól elvan, felszáll a vonatra, szusszan egyet a fárasztó hétvége után, bóbiskol is tán, majd Kelenföldnél bekapcsolja a telefonját, a legjobb jóhiszemben felhívja a csajt - hiszen hát megjött, ittvan, lehet találkozni, dejó! Jön a feszkó, meg az értetenség, de persze nem lehet kivitelezni a korábbi fogadalmat: megbeszélnek egy találkozót. A srác értetlenül hozzáfűzi még a telefonban: "De hát van ajándék is!" - "Na menj te a..." - gondolja a lány. Nincs az az ajándék - leszámítva persze egy kézzel írt hosszú szerelemeslevelet - ami javíthatna azon a végzetes hibán, ami itt elkövettetett. 

Ööö.... vagy mégis van? A tapasztalat, hogy egy jó röhögés sokmindennek elveszi az élét! Én meg bizony iszonyú jót röhögtem, amikor Ricsi a teljesen védhetetlen helyzetét nem próbálta kimagyarázni, hanem egy gyors mozdulattal elémrakta az asztalra az alábbi öt darab kanalat. Nem egyet, nem kettőt, ötöt. Hehehe! Kész, megvett, lefizetett. De nem is azzal elsősorban, hogy öt kanállal gazdagabb lettem, hanem magával a feltételezéssel, hogy egy halom kiskanállal nálam elég sokmindent elérhet. És végül akkor és ott igaza is volt...!
Az öt kiskanálból kettőt kiemelnék! Egyrészt a teljesen érthetetlen célt szolgáló és teljesen értelmezhetetlen dekorációval rendelkező ón (vagy valami más puha fémből készült) óriáskanalat. Egy csodás párocska van a végén, meg míves díszítőelemek, és úgy hajlítható kézzel, mint a legvékonyabb drót! A másik  pedig a pörgethető lapátú holland szélmalmos kiskanál! Ezek abszolút a nem-használható díszkanál a kategóriába tartoznak, de mégis nagyon örülök, hogy az enyéim lehetnek! Na és persze újra és újra jót tudok röhögni magamon, hogy milyen könnyen lefizethető vagyok!