2012. április 28., szombat

KITSCH-KANÁL

A legutóbbi bejegyzés kiegészítése képpen mutatom ezeket a mai szépségeket. Múltkor már megismerhettétek Lilus kincseket rejtő kredencét, hát ezek is onnan kerültek hozzám! Egészen fantasztikusan haszontalan és giccses darabok. Teljesen kajlák - ez a képen nem annyira látszik, de nincs kettő, ami ugyanolyan hosszú lenne, vagy ugyanolyan lenne a fejének az alakja, vagy a forrasztás módja, ahogy a fej és a szár találkozik... Egyedi darabok! A valódi és gyönyörű drágakövek igényes, különleges foglalással lettek rögzítve a csavart szár végéhez. A kétforintost az arányok helyes érzékeltetése végett tettem oda, hogy lássátok, hosszú, kecses, kisfejű darabok. Imádnivaló bóvlik, amik igen értékesnek akarják mutatni magukat. Gondolhatjátok, gyerekkoromban hogy el voltam bűvölve tőlük! (Vagy tényleg értékesek,  csak én ítélem meg rosszul?) Igazából nem is tudom, hogy valók-e egyáltalán valamire, vagy ezeket hívják hivatalosan is dísz-kiskanalaknak?
Ma nem fogok hosszabb sztorit mesélni, beszéljenek saját védelmükben ők maguk! Legyen ez a blog első "love or hate?" bejegyzése. Az én válaszom teljesen egyértelmű!









2012. április 24., kedd

LILUS

Végre! Ezt a bejegyzést nagyon vártam! Fogkrémmel, fogkefével csinosítottam ki a főszreplőket a fotózásra. Nagyon kedves nekem ez a tényleg kicsi kanál és a hozzá tartozó picike, háromlábú üst. Egyrészt ugyebár önmagukban is már gyönyörűek, de ennél sokkal több érzelem fűz hozzájuk, lássunk hát egy kis családtörténetet!
Volt nekünk egy csudálatos nagynénink, a Lilus. Igazából nem is nagynéni, hanem nagy-nagynéni, mert ő a nagymamám testvére volt. Ikrek! Miattuk izgulom magam halálra, ha jövőbeli gyerekeimre gondolok - mit csinálok, ha ikrek lesznek? Azt mondják minden negyedik generációban tér vissza nagyobb eséllyel az ikerség... 
Kiskoromban rengeteget voltam Lilusnál, akinek saját gyereke nem volt, de az összes pót-unokáját rajongásig szerette, kényeztette, szórakoztatta - mi is imádtuk őt! Lili nagyon vicces volt, mindig jókedélyű, optimista, pozitív tudott maradni, pedig meghurcolta az évszázad, nem volt könnyű élete
Egyszerűen csoda dolog volt nála lenni! Eleve nagyon izgalmas volt ott, a Lisztferenctéren, mert Lili varrónőként dolgozott, konyhájában a varrógéppel, mellette soktízévnyi Burda egy nagy halomban, amik átlapozgatásával órákat töltöttem. Elérhetetlen vágyódással néztem meg századjára is a tökéletes ruházatú, tökéletes mosolyú német gyerekeket, akik iszonyúan divatosan feszítettek a magazin lapjain. (Azóta javult az ízlésem.) Lili aztán egy csomó mindent meg is varrt, amit szerettünk volna, de mindig kicsit csalódott voltam, hogy miért nincs pontosan ugyanolyan anyag, és én miért nem lehetek pontosan ugyanolyan menő, mint Ulrike, vagy Sabine a képen... Persze igaziból az én ruháim végül sokkal szebbek lettek, de ebben már csak utólag vagyok ilyen biztos.
Na és hát a lakásban ott volt a varázslatos kredenc, na meg a vitrin! Bent, a belső szobában... A vitrinben a nippek gyűltek csipketerítőre rendezve - ahogy azt kell, na meg a gyerekek fényképei kívülről betűzdelve az elhúzható üvegajtó mellé. Ez eléggé hidegen hagyott, nem izgattak a porcelán figurák. Ám a kredenc középső, lehajtható, sötétbarna ajtaja mögött volt a helye a kávéscsészéknek, kristálypohárkáknak, dísz-ez-meg-azoknak. Voltak ott kiskanalak, mini tányérkák, pici tálcácskák, és minden, amivel vég nélkül, újra és újra a legnagyobb bűvölettel játszani tudtam. És hát igen, ott volt ez a kis üst a kiskanállal, mind közül a legnagyobb kedvenc! Ez páros tutira mindig előkerült! Főztem képzeletbeli gulyásleveseket, babavendégséget tartottam, kalózok titkos kincseként rejtegettem!
Sajnos a kis üst a kanállal mára már az enyém lett, de akár hányszor ránézek, nagyon megmelengeti a szívem, mosolyt csal az arcomra! Nem kredencben őrzöm, hanem sót tartok benne, és nagy örömmel használom minden nap.




2012. április 21., szombat

LEVELETKAPTAM, LÁJF!

Azt, hogy melyik kiskanalam volt az első, azt nehezen tudnám megmondani, bár rá tudok bökni néhány darabra, amik miatt kezdődött az egész. Majd rá is bökök. A legfrissebb, legutóbbiról viszont pontosan tudom, hogy melyik az. Hát ez!
Februárban érkezett, ebben a nagy, zöld, pufiborítékban. Azért azt már rögtön tudtam a tapintásából, hogy kanál lesz a csomagban, de volt bennem egy jól eső kis izgalom és kíváncsiság, hogy vajon szép lesz, vagy semmilyen? Különleges, vagy majd hidegen hagy?
Hát nem hagyott! Iszonyú szép koktélos kanál bukkant elő. Van benne anyag, iszonyú szépek a részletei, egyszerűen van karaktere! Az, hogy koktélos, a végén lévő bumszliból egyértelmű, ugyanis annak segítségével keverik össze a koktélban lévő tört jeget az egyéb alkotóelemekkel, meg azt hiszem ezzel préselik ki a limeot, narancsot, citromot. Nyilván ezért is olyan ennek a résznek a kiképzése, mint egy mini húsklopfolóé. Dehát miért, nem olyan?
A csomag Madridból érkezett, a feladó Ádám! A Rastro nevű végeláthatatlan bolhapiacon vette, ahova pár héttel később együtt is elmentünk, de ilyen szép kanálhoz még csak hasonló sem volt tíz utcahosszban sem! 
Ritkán koktélozom, átlagos használathoz viszont kicsit túlsúlyos a vége miatt, így az irodai asztalon, a monitor mellett lett belőle kiállítási tárgy. Nade nem marad parlagon, jön még a nyár, fogunk mi még mojitózni a Hollán Ernő utcában!



2012. április 18., szerda

DZSUMBUJ

Már napok óta nézegettem ezt a kanalat, hogy vele kéne folytatnom a sort, amikor Ágika tegnap átküldött egy linket, ahol összelapított kanalakból csináltak kis jelzőtáblákat fűszernövényekhez, úgyhogy rögtön eldőlt, ez lesz a következő!
Furcsa egy kiskanál ez. Nem is kaptam, nem is loptam, nem is vettem, hanem találtam. De nem akárhol!
Körülbelül tíz éve Fruzsi kezdeményezésére, még a Cellux előtti időkben, de már ugyanazon a világmegváltó hullámon, elkezdtünk a Dzsumbujba járni. Fruzsi, ha jól emlékszem, a helyi napköziben tartott foglakozásokat, én pedig egy testvérpárnak segítettem leckét írni - kevés sikerélménnyel. Aki nem ismerné, a Dzsumbuj a Gubacsi és az Illatos út sarkán lévő 3 háztömbből álló nyomortelep volt (nem tudom szebben mondani), 28 négyzetméteres komfort nélküli lakásokkal. Azért csak volt, mert nemrég ledózerolták az egészet. Hogy hova mentek, akik ott laktak? Elképzelésem sincs, félek hogy nem sokkal jobb helyre. Meghatározó élmény volt kora-huszonévesen találkozni ezekkel az életekkel, nehezen is tudtam helytállni, segíteni, nemigen voltak eszközeim, tapasztalatom hozzá, hamar ki is koptam az életükből, feladtam. Fruzsi jóval hosszabban visszajárt persze...
Nade a kiskanál! A Gubacsi út nem a leghangulatosabb utak egyike, iszonyú sok teherautó, kocsi, na meg a 30-as villamos jár rajta. Iparvidék, koszos, bűzös, undorító. De hát a kanál ott hevert az út közepén. Koszban, mocsokban, kiterítve, kilapítva, magányosan. Átment rajta már mind a három előbb említett közlekedési eszköz. Fel kellett emelnem a porból! (Úgy látszik szociális érzékenységem átmenetileg a kiskanalakra is kiterjedt.)
Hazahoztam, kifőztem domesztosszal, lesikáltam. A gusztus és a józan ész teljesen ellentmond ennek, de azóta is előszeretettel használom, bár csak kevergetésre jó, mert ugyebár teljesen kilapult - merni nem lehetne vele semmit. Tetszik, hogy ilyen viharvert, hogy ilyen cirádás, tetszik, hogy megfeketedett, tetszik a mérete, a formája és mindeközben rettenetesen izgat, hogy mégis hogy a fenébe kerülhetett oda az út közepére?





2012. április 16., hétfő

30Y

Hát ez a blog elindított a lejtőn. Eddig csak élveztem a kanalaimat, most meg már tudni is akarok róluk dolgokat. Tényleg eddig soha semmilyen kutatást nem végeztem, hogy mi mire való, most viszont kinyílt előttem egy új dimenzió. Most látom, hogy mennyi információ van az interneten, hány és hány típus, korszak és jellemző. Ó jó anyám! Én ezt az ajtót gyorsan szeretném visszazárni, mert olyan nincs hogy akkor kicsikét beleolvasok pl a wikipédia  List of types of spoons bejegyzésébe és már dolgozom is tovább... akkor bizony egyesével rá kell keresnem (a belső hang mondja!!!) az érdekesnek tűnő nevekre, hogy mégis hogy nézhet ki a velős kiskanál, na meg a kokainos, és az abszintos és így tovább még tizenöt tétel... És akkor ott a baj, vége. Nem, nem, ne ránts magadba te feneketlen kút! Ráadásul ez a blog sem azzal a szándékkal indult, hogy egy kanáltipológiai kislexikont hozzak létre! 
Az egész mai kutakodás ezzel a különösen csodálatos darabbal kezdődött. Van róla épp elég mondanivalóm anélkül is, hogy tudnám, mire való, de én mégis felderítettem, hogy ez egy úgynevezett "berry spoon". Bogyós/apró gyümölcsök, esetleg saláták kanalazására való, jellemzően nagyobb, és nagyon díszes a feje. Ennek például aranyozott és virágmintás, a széle pedig még cakkos is. Különleges és értékes darabja a gyűjteménynek!
Ezt is Judittól kaptam ám! És nem is akármikor! A harmincadik születésnapomra adta azzal a megjegyzéssel, hogy hát ez egy olyan "harmincadik születésnapi" kanál. És milyen igaz, megadta a módját! Kaptam már tőle mindenféle kanalat, vicceset és különlegeset, kicsit, nagyot, műanyagot, fémet és sok mást, de ez valahogy tényleg olyan harmincéveses. Ez nem ám egy fruska kanala, sokkal inkább egy érett nőé. Akkor persze úgy éreztem, hogy akkor már egyenesen nevezhetnénk öregesnek, vagy nyanyásnak, de így visszatekintve egyre tetszetősebben hangzik az a harmincasság.




2012. április 12., csütörtök

KAPTAM IS, MEG NEM IS

Hát igen, igen, ez a kanál olyan mintha a mesebeli okos lánytól kaptam volna. A valóságban: Szilvitől (természetesen ő is okos lány, és igen, ő az, akitől a sólapátolót is, és oh, még mennyi másikat kaptam - majd látni fogjátok!) 
Kanál is meg nem is, kaptam is meg nem is... Mi az? (Vagyis inkább: miből van?)
Annyi biztos, hogy hamar elillan, de könnyen pótolható, olcsó az előállítási költsége, egy igazi do it yourself darab! Nem mindegy, hogy mihez használjuk: Limonádé kevergetéséhez, esetleg kihűtendő levesekhez, vagy fájós fogak esetén szopogatásra javasolnám! Kávéhoz csak akkor, ha jegesen akarjuk inni!
Ja és nem is egy, hanem kettő... vagyis egy se...?



2012. április 10., kedd

WINSTON

Korábban írtam, hogy azokat a kiskanalakat szeretem, amiket használni is tudok. Hát ezt is lehet használni, csak éppen nem kanálként, hanem sörnyitóként. Egy csodás 2 in 1 darab, kanálnak viszont kissé bárdolatlan! A lényeget azonban nem a funkció, hanem a Churchillt ábrázoló dombormű képzi. Van, aki Rákosinak nézte, úgy tán még izgalmasabb lenne, de vegyük észre, ott a szivar és a csokornyakkendő. Ez Ő, Winston. Hogy alszik-e, vagy gondolkozik, vagy valami gond nehezíti a lelkét, nem tudom... 
Danitól kaptam, nagyon örültem neki, különös éke gyűjteményemnek! Köszi!




2012. április 9., hétfő

95 B

Ez a kiskanál visszavisz minket a fapadtalan és kevésbé paranoid időkbe, amikor még a repülőkön a jegy árába belefért az étkeztetés, az evőeszközök pedig még fémből voltak. A repülős kiskanalaknak még tervezek majd egy csoportos kiállítást, de ez a darab most sajátot érdemel.
Az hagyján, hogy fémből van, de ez a kiskanál még helyre szólt!!! Ez nem tudom pontosan, hogy miért lehetett fontos, talán hogyha eltűnik egy, akkor lássák, hogy ki lopta el? És akkor arra rápereltek egy kiskanalat? Vagy a következő utazásnál hozzáadták pluszban a jegy árához? Mondjuk én a másik oldalát nézném utasként: ez a kiskanál CSAK ÉRTEM van itt! Nekem címezték! Engem szolgál!
Nade lássuk csak, ki is ült a Lufthansa egyik 1972-es müncheni járatának 95 B ülésén? Hát Ági apukája! Mégpedig azért, mert az olimpiára utazott! És nem csak ezt a kanalat hozta haza, hanem a párját is, ami a visszaútra szólt. Ági pedig pár évtized múlva megtalálta a nagymamája vitrinjében (a "múzeumban"!!!), majd jobbnak látta, ha magához veszi őket. Az egyiket 2010 karácsonyán nekem ajándékozta, a másikat pedig megtartotta. Nálam azóta is teljeskörű használatban van ez a kiskanál. Annyira szép ez a történet!
Már csak azt remélem, hogy most, hogy ezt publikálom, a német hatóságok nem erednek az eltűnt kiskanalak nyomába!


2012. április 6., péntek

BOLLYSPOON

Na egy kis könnyedet így a hétvége előtt. Az alábbi kanálka igen sokat utazott, hogy végül ezen a blogon kössön ki. Elsősorban a csomagolóanyag és a kanál tökéletes harmóniája, továbbá az ajándékozó kedvessége érdemelte ki a szereplés jogát, kevésbé a kanál finom kidolgozottsága, ergonómiája és szépsége (bár annyira szép szeretne lenni, hogy az már megejtő). Bevallom, nem is használom, mert vág a széle, meg kényelmetlen is.
Szóval úgy volt, hogy tavaly tavasszal egyszer teljesen vélelenül szembetalálkoztam Kopival, akivel kb ezerévente egyszer. Én meglepődtem, de ő a legnagyobb természetességgel előhúzott egy darab újságot a hátizsákjából, hogy van itt nekem egy ajándék. Na nem tőle, hanem a Salamon Gergőtől. Ekkor már tényleg meglepődtem, mert Gergőt jó-jó, ismerem, de csak felületesen, egyszer dolgoztunk együtt pár napot, miért kapok ajándékot és egyáltalán honnan és mi az. Aztán az alábbi csodálatos férfi képét közlő kalkuttai Metro újságból előbukkant ez a delikát kis darab. Egészen elérzékenyülök még most is. 
Ez a kanálgyűjtés dolog tud valamit. Valaki egyszer megtudja rólad és a világ másik végén  még félig ismerősként is eszébejutsz egy elképesztő darab láttán, ami aztán akár a legkalandosabb utakon is, de eljut hozzád.
Szerintem Gergővel, Kopival azóta sem futottam össze, de ezúton is nagyon köszönöm! A férfit külön!






2012. április 5., csütörtök

NOTRE DAME

Ez ez ez ez a darab egyszerűen csodálatos! Gyűjteményem igazi különlegessége! Amikor megkaptam Judittól, egészen elolvadtam a gyönyörűségtől. Azt is feltehetném kérdésnek, hogy na vajon honnan hozta nekem? De az túl könnyen kitalálnátok: hát még jó, hogy Párizsból! Nem olyan ez a szörny rajta, mintha a Notre Dame egyik vízköpője lenne? Ehelyett azt kérdezem, hogy szerintetek mire való? Miért ilyen rövid a szára? Nem tudom a megoldást igaziból, csak tippem van (majd később elmondom). Sokatolvasott Anyukám szerint ópiumos kiskanál lehet - nekem nagyon tetszik ez a megfejtés, tökéletesen illik ehhez a bizarr kis darabhoz!
Naszóval várom a kommenteket, tippeket! A megfejtők között sajnos nem sorsolhatom ki ezt a kanalat, de talán egy másikat igen... egyszer... talán.


2012. április 4., szerda

PORTOBELLO

Kezdjük egy klasszikussal, gyűjteményem egyik legkülönlegesebb, legpatinásabb darabjával. Ezt a só lapátolásra való kiskanalat Gigitől és Szilvitől kaptam, Londonból, a Portobellóról. (A "salt spoon" hogy van magyarul?) Ez az egyetlen kiskanalam, amihez hivatalos dokumentumok is jártak, innen tudom, hogy kb 1792-ből, Londonból származik. Gigiék azt mondták, hogy a hátulján lévő 4 darab ezüstjelet (amik már önmagukban is nagyon szépek) az árus egy nagy könyvben megkereste és innen tudta beazonosítani az évet. Elöl meg még egy cirkalmas monogramm is van, de azt sajnos nem tudom kibetűzni.
Nagy becsben tartom, arra használom, amire való.
Gigi és Szilvi komoly beszállítóim (ez később egyértelművé fog válni számotokra is), akik rajtam keresztül élik ki lappangó vonzalmukat a kiskanalak, és nem lappangó vonzalmukat a szép tárgyak iránt. Hála a jó égnek! Maguknak szerintem sose vették volna meg, de én remek apropót szolgáltattam és nekem megvehették! Mindenki milyen jól járt!