2012. december 20., csütörtök

AKINEK NINCS, SÜSSÖN MAGÁNAK!

Ezeket a kanalakat Juditkának köszönhetem, mert a tegnapi közös mézeskalácssütésre nagyjából ötszázféle kiszúró formát hozott és hálistennek kanál is volt köztük. Megpróbáltam tisztelegni saját gyűjteményem darabjai előtt a különböző verziókkal – tán egy-kettőt felismer a figyelmes olvasó! Boldog Karácsonyt, Alice!



2012. december 11., kedd

PÜLINAP

Kaptam egy ilyen üzenetet tegnap a Barsi Zsuzsitól: Poldog Pülinapot Panni!!! 
Kétségtelenül ezen a köszöntésen röhögtem fel a legnagyobbat. A jókívánságokon túl érkeztek a kanálkák is természetesen. Fogadjátok szeretettel, amit én is szeretettel fogadtam!

Haladjunk sorra a karakterek között:
1. Az artisztikus, do-it-yourself kanál-műalkotás – Zsófika szerelmétől

2. A lopott kávéháziak (café Mauro és anonimus társa) – Törcsitől

3. A történelmi: Richter Gedeon 75. évfordulós címeres emlékkiskanál (1976-ból) – Bocikától és Gittától

4. A 29 forintos hihetetlen pillesúlyú, és a még hihetetlenebb TAP(!)-os repülőről csórt kanalak – Ádámtól

5. Zita klasszikus kecses, hosszúnyelűje, amit már éve óta szeretnék tőle megkapni (úgy előttem van, ahogy a nagy üvegpoharában kavargatja a teát vele). Még jó, hogy most talált egy ugyanolyat...

6. Végül ami nincs a képen: Dani és Imó csokikanalai, amiket azonnyomban fel is faltunk!

Köszönöm Barátaim!
És azoknak is külön, akik nem adtak kanalat, mert  bevallom, örülök, hogy nem kaptam mondjuk harminchárom darabot! Az kissé túlzás lett volna...



2012. december 9., vasárnap

KANALAK ÉS EMBEREK

Rendhagyó poszt ez, hiszen nem gyűjteményem egy darabját mutatom be, csak egy számomra kedves kis kanál-kalandot. Pár hónapja bevett szokásunk lett a vasárnapi szimpla piacra kijárni és ott nézelődni, finomságokat venni, kávézni, macskajajból felépülni, kedves ismerősökkel összefutni. Minden héten van közösségi konyha, ami annyit tesz, hogy hétről hétre más főz ott a helyszínen egy hatalmas kondérban. Az ételnek nincs szabott ára, az ember maga dönti el mennyi adományt ad, ami aztán mindig valamilyen módon rászorulók étkeztetését szolgálja.
Namármost ezen a héten is Szabózolival mentünk piacozni, és a szuperálmos, de szupervidám Klárával és Marcival futottunk össze. Mi már túl voltunk a gulyásunkon, amire már mi is azt gondoltuk, hogy hát inkább meleg mint finom, de szülinapos másnaposságra és a hidegben pont megtette a dolgát, felmelegített minket. Szóval ekkor csatlakoztak társaink a gőzölgő gulyással, amibe vidáman merítették műanyag kanalaikat, amik egyazon pillanatban csodálatos új formát öltöttek a forró leves hatására. Pár másodperc gondolkodás után megkockáztatták, hogy a levesben kioldott műanyagtartalom ellenére is megeszik az ebédet! Nem hiszem, hogy finomabb lett az adaléktól a leves, viszont tény hogy sokkal ergonómikusabb kanállal ehették meg!


2012. november 20., kedd

BERRIBERA TURMIX_Breakfast Spoon_no.5.

Bera, a (reméljük már nem sokáig) Londonban élő tízcsillagos csúcs-szakács barátunk nemrég hazalátogatott és igazán meglepett, mert két kanalat is hozott nekem. Mindkettőt a megboldogult előző-lakástulajdonos-néni konyhában otthagyott cuccai közül tulajdonította el nekem. Rest in peace előző néni, tessék elhinni, nálam nagyon jó helyen lesz az örökség, vigyázok rá! Most meg is mutatom az egyiket!
Korábban is láttam ilyen formájú kanalat már - olyan mint egy kicsi ásó, úgyhogy rögtön tudtam, hogy ez egy úgynevezett "berry spoon", azaz bogyós gyümölcsökhöz használatos kanál. Ezeknek általában nagy és mély a feje, gondolom így nem gurul ki belőlük az áfonya, a málna meg a többi. Mondjuk azt nem tudom, hogy fogok-e valaha kanállal enni ilyesmit, igazából a mostani reggelinél is csaltam, mert a végeredményt nem a kanállal ettem - maximum kavargattam.
Mivel nincs berry szezon ezért a mélyhűtő volt a segítségemre és a jeges áfonyából készítettem turmixot. Ha nem is a kulinária csúcsa, de tán még Bercinek is ízlett volna a Berribera Turmix! Ha hazajön, csinálok újat, csak megpróbálom elkerülni, hogy újra tetőtől talpig lila legyek.







2012. november 14., szerda

MEGGYESEPRES_Breakfast Spoon_no.4.

Namármost, nem vagyok egy nagy lekvárevő, de néha azért reggelire mégis nagyon jó! Gondoltam előveszem Zita meggyesepres lekvárját, mert az egészen csodás lett. Még a hűtő kinyitása előtt tudtam, hogy melyik kanál kell hozzá: az egyik legutóbbi szerzeményem Szilvitől! Londonban ezzel fogadott, amikor megérkeztem hozzá vendégségbe. Hasonlít ugyan a nemrég bemutatott atomkék kanálra formáját, anyagát tekintve, de ez egy másik család tagja (más a formája). Félelmetesen gyönyörűen giccses. 
A hűtő kinyitása előtt még egy dolog történt: pillantásomat az edényszárítóra vetettem, ahol megláttam a szépen elmosogatott lekváros üveget. Basszus tényleg, már megettem! Ekkor viszont már nem térhettem le az útról, kellett keresnem valami hasonló színű, ízű dolgot!
Még jó, hogy Apukám meggy zselére keresztelt kreációja 2008 óta mit sem veszített finomságából és illett a kiskanalamhoz is!



2012. november 11., vasárnap

CSAK A FEKETE_Breakfast Spoon_no.3.

Végtelen lustaságtól vezérelve nem mentem le az 50 méterre lévő boltig kajáért, ezét erre a reggelire csak kávé jutott. Szerencsére kanál még úgyis kell mindig a kávémhoz, hogy nem teszek bele se cukrot, se tejet, de kavargatni olyan jó, sőt szükséges - szóval a fotózást szerencsére így is meg tudtam ejteni jelen posztomhoz! A kávézás komplex élmény számomra!  Nem mindegy, milyen csészéből, milyen kanállal, milyen egyéb kiegészítők segítségével iszom. Ugyanaz a kávé egyáltalán nem esik ugyanolyan jól egy akármilyen csészéből, mint egy gondosan kiválasztottból. Micsoda szerencse, hogy ez a kanál és a csésze nagyon jó kombináció volt mára! 
Együtt érkeztek Marokkóból, Gigi hozta őket ajándékba nekem. Az hagyján, hogy eleve messziről jöttek, de utána kicsit körbeutazták fél európát Gigi és Bulcsú elveszett csomagjában - ami hálisten aztán megkerült. A bögre kicsit megcsorbult, de épp csak annyira, hogy attól még sármosabb legyen. Mivel ugyebár nem csak a kanalakhoz, hanem az evést- ivást körülvevő összes cájghoz vonzódom, mindenképp meg kell mutatnom a kávézás egyik fontos kiegészítőjét is.
Van egy kedves kis szokása pécsi barátaimnak: ha elmegyünk együtt a híresneves pécsi vásárba (ahol ócskaságok, régiségek, ételek, ruhák, és minden, de minden kapható, és már mutattam is kiskanalat, ami onnan jött), akkor titokban mindenki vesz valami vásárfiát a másiknak. A kávéfőző és a csésze mellett látható tárgy egy kávédaráló, amit Jutka vadászott nekem legutóbb, amikor együtt ott voltunk. Kicsi kis kézi/úti kávédaráló, amit használni igazi fizikai munka,  és nem túl gyorsan vezet eredményre, de iszonyúan jó érzés magadnak darálni a kávét! 
A magamcsinálás élményéről az jut eszembe, hogy meg szeretnék tanulni kenyeret sütni Apukámtól, csak azt nem tudom, hogy annak hogy lesz köze a kanálbloghoz, pedig szívesen büszkélkednék vele. Talán annyi, hogyha magamnak megsütném a kenyerem, egy reggelizős poszt nem maradna ilyen csúfosan kaja nélkül.






2012. november 7., szerda

KAVIÁRT CSAK KAGYLÓVAL_Breakfast Spoon_no2.

Nos. Az úgy volt, hogy Réka egyszer csak előrukkolt ezzel a kagylóból készült kiskanállal. Sokáig azt hittem, hogy a mallorcai nyaralásáról hozta, de kiderült, hogy egy sok éve őrizgetett szuvenírről van szó, amit egy sokkal korábbi thaiföldi nyaraláson szerzett. Köszi Réki! 
Mindig is tetszett, de valahogy sose használtam, attól tartottam, hogy vagy leejtem, vagy összekoccintom valamelyik metszőfogammal és vagy az egyik vagy a másik, de törni fog. Nyilván a fogamat féltettem elsősorban. (Erről most eszembe is jutott mi lesz a következő blogom címe: Dédelgetett Paranoiáim!)  Fogalmam sem volt, hogy  mi a funkciója, de rajtam kívül mindenki, akit kérdeztem, tudta, hogy az ilyen kanál kifejezetten kaviárhoz való, ráadásul még a wikipédia is megmondta - tökjó, tanul az ember, ha már kanalat gyűjt!
Bármennyire is illene hozzá, a kaviárt nem szokás ezüstkanállal szervírozni, mert állítólag bizonyos fémek (az ezüst is) reakcióba lépnek vele és ez pedig a kifinomultabb ízlelésűek számára elronthatja a luxöriőz gasztró élményt. A gyöngyház épp ezért jó: semleges és nem lép házasságra a kaviárral.
Amióta mindezt megtudtam (fél éve mondjuk), fel van írva az újabb és újabb technikákkal készülő igen hatékony to-do listáim mindegyikére, hogy KAVIÁRT KELL VENNI, azért hogy lefotózhassam és felkerülhessen a blogra. Mindeközben teljesen megfelejtkeztem arról, hogy kaviár márpedig VAN a lakásomban, csak álcázva, nem a szokott eleganciájáben, színében és állagában.
A hűtőm éppen pang, de valamit kellett találnom ehhez a kettes számú reggeli projekthez, és bizony akkor leltem rá a különös kaviárpasztára, amit még KitiKati hozott nekem több mint egy éve a norvég nyaralásáról. És én kérem akkor leütöttem a két legyet egycsapásra: fotóztam és ettem!
A tubus tartalma egy pirosas trutyi, ami nem egészen azzal az ízvilággal rendelkezett, amit reméltem tőle és a legkevésbé sem fotogén, de kavirának kaviár, ez a poszt pedig nem jöhetett volna létre nélküle! Köszönjük, Mills Kaviar! Köszönjük, KitiKati!



 


2012. november 2., péntek

REGGELI IN BLUE_Breakfast Spoon_no.1.

Hát helló kedves olvasók! Jó hosszú szünetre ment a blog, de ez ne tévesszen meg senkit, újra ittvagyok és újra ittvannak a kanalak is, mert akad itt még bőven mesélnivaló, téved aki azt hiszi, elapadt a kanálkút. A megmutatnivaló kanalak nemhogy fogyatkoznának, a számuk egyre csak gyarapszik, szóval tartanom kell a tempót.
Mivel nem tudtam eldönteni, hogy mivel is folytassam, egy újabb minisorozatot találtam ki. A kanalakat most akcióban láthatjátok. Ezúttal fordított volt a sorrend, nem az döntött a kiválasztásnál, hogy melyik kanalat szeretném a legjobban megmutatni, hanem az, hogy mi van otthon a hűtőben.  Egyszerűen lefotóztam öt reggelimet, és minden reggel az lett a fotómodell, amelyik a legjobban passzolt az ételhez. Fogyasszatok velem szeretettel!

A minisorozat első kanalát ismét Szilvitől kaptam, Londonból hozta valamelyik karácsonykor. Ahogy a Light My Fire is, ez is márkás darab, azaz utána lehetett nyomozni, hogy mi is ez a termék, honnan van, ki gyártja - nyilván meg is tettem. Kicsit megingott alattam a föld, amikor megláttam a francia cég katalógusában, hogy ezt a kanalat 24 csodálatos színben lehet kapni. Hálát adok az égnek hogy nem én kerültem abba a helyzetbe, hogy ott állok mondjuk a Habitatban és választanom kell ennyi lehetőség közül. Nyilván legalább ötöt szerettem volna, mert csak sokan együtt néznek ki ennyire jól, meg amúgyis hogy lehetne ép ésszel dönteni? Ha valamiből sok van, ami ráadásul még sokszínű is, mint egy nagy halom cukorka, valami furcsa ingert érzek, hogy felhalmozhassak belőle rengeteget egy nagy dézsába, és fejest ugorhassak közéjük, de legalábbis belefúrhassam, a kezem, ahogy Amelie Poulain szeret beletúrni a lencseszemek közé. Nade Szilvi megoldotta helyettem, ezt a gyönyörű, kicsit metálosan csillogó színjátszós elegáns kéket választotta (azt hiszem ez a lapis blue lesz - lásd a színkódokat lejjebb)  - illetve azt hiszem ő is megúszta, mert csak ez az egy volt abban a boltban, ahol vette.

Designer szemmel nézve rögtön az olyan tárgyak jutnak eszembe róla, mint Starck Louis Ghost Chair-je, ami ugyanerre a poénra épít: egy klasszikus, elegáns forma - a mi esetünkben ezüstkanál, Starcknál pedig egy barokk szék - mai, leegyszerűsített átírása és műanyagba öntése. Szerintem elég vicces ez az alapötlet, persze mostanra ebből is vannak szörnyen gagyi példák.

Végül a reggeliről: céklát reszeltem, tejföllel kevertem össze, aztán még citrom, só, bors, kész is a saláta. Erőspaprikát mindenhez eszem! Majdnem mindenhez. És most ráadásul nagyon szépen illett a színe is a kompozíciómhoz! 

http://www.sabre.fr/en/



2012. augusztus 17., péntek

BRÉKIN' NEWS

Egészen tökéletes kanalat kaptam ma Ágnestől. Egy csodás véletlennek köszönhetően összetalákoztunk a belvárosban, és beültünk ebédelni, ő pedig előkapta a táskájából a szuvenírt, amit nekem hozott. Mi más, mint kiskanál! (Ez is tényleg kicsi.) Annyira kompakt, annyira aranyos, kedves és duci, hogy azt hiszem mostantól ez a kanál mindig a táskámban lesz. Épp befér a tárcámba, biztos, hogy szükségem lesz rá még és akkor nagyon fogok neki örülni! Amúgy olyan, mintha a Light my fire kanalak rokona lenne, csak épp kihagyták a nyelét középről. Közben pedig nagyon emlékeztet egy hajdíszre is (meg is próbáltam a hajamba tűzni, de nem akart ottmaradni és a látvány sem volt tökéletes!).
Valamilyen nagyon újrahasznosított, szuperökó anyagból készült, ami amúgy érződik is rajta, mert kissé puha és sárgás a műanyag - ezek az anyagok gyakran ilyenek. Nade az anyagválasztáson ne is lepődjünk meg, hisz a kanál Dániából (a koppenhágai design múzeumból!) jött, ahol Ágnes szerint evidencia, hogy minden de minden öko és re. Igen, el is hiszem.
Szervusz kanál, örülök neked.

2012. augusztus 15., szerda

PANNI IS GOING ON HOLIDAY!

A kanalak nem csak utazásokról érkeznek, hanem maguk is útra kelnek időnként. Már amelyik erre hivatott. Egy nagy kedvencemet mutatom most be az ezidei horvát luxusnyaralás képein keresztül. Modern műanyag evőeszköz, mely - és esküszöm minenkinek, hogy én ezt most olvastam el először életemben: a LIGHT MY FIRE névre hallgat. Köszönöm kedves Isten, hogy nem LightMe! a neve, azt nem tudtam volna feldolgozni. Illetve a nevük, mert rögtön kettő is van belőle nekem, és  még hány és hány lehetne (tán lesz is), mert rengeteg pazar színben kapható ez a modell. Fő tulajdonsága, hogy egyik végén kanál, másik végen pedig egy villa és egy kés keveréke: tipikus túrakellék. A kés szinte alkalmatlan bármire, a villa egész jó, a kanál viszont: tökéletes. A legjobb a  mérete, átmenet a kiskanál és a nagykanál között (mondjuk egy háromnegyedes kanál). Leveshez, teához, mindenhez jó, nagyon szeretnivaló buci alakja van, a műanyagak meg szuper a tapintása. Különösen vicces látvány, amikor egy bögre teából kilóg egy villa...
A sötétzöld került hozzám először, Zitától kaptam eredetileg kb öt éve karácsony/szülinapra (én egy sodrófát ajándékoztam ekkor neki, az Ibolya presszóban tartottuk az ünnepélyes átadót). Jól látható, hogy  már harcedzett, kicsit kicsorbult - nem tudom hogy történhetett! Be kell vallanom, hogy annyira idegesített ez a csorbulat - sorjakényszeres vagyok -, hogy komolyan elméláztam, hogy sajnos ki kell dobnom, sőt egyenesen megsemmisítenem, mert nem bírom elviselni a tökéletlenség ilyen formáját. Úgyhogy egy hegymászó boltban járva gondoltam beszerzek egy másikat, a csorbát pedig mintegy véletlenül a szemetesbe söpröm és újra tökéletes a látszat! Nade nem volt ugyanolyan szín, csak világosabb, viszont akkor ugyebár már kellett venni még egyet, mert egyszerűen kellett. Illetve túlzás, hogy venni, mert nem volt nálunk egy fillér se (pont Zitával voltam véletlenül ekkor is), de a jólelkű eladó azt hiszem megérezte a helyzet súlyát, és per grátisz nekemadta.  Mivel más volt a szín, megmenekült a sötétzöld kanál és azóta szolgálnak együtt a kanálseregemben.
Utólag mélyen szégyellem magam, hogy képes lettem volna elhajítani testi hibája miatt egy kanalat és jellemfejlődésem egyik fontos mérföldkövének élem meg a fent leírt esetet.



2012. július 30., hétfő

Friends are going on holiday_no.5.

Ki tudja még hány hajóládányi kiskanalat rejteget Ádám Madridból. Még sose volt egy egész készletnyi semmiből a háztartásomban! Poharakból, tányérokból, kanalakból, székekből, mindig kuszán, egy-egy darababokat őrzök. Hát íme az első négyes a házban. Nagyon örülök neki, rendkívül érett dolognak élem meg, hogy valamiből már egy egész szettem van. Hálisten azért a négy mégsem teljesen ugyanolyan, az egyiknek a sarka kicsit le van csapva, meg amúgy is jó kis ütöttek-kopottak, befeketedtek ezek a sokat megért kanálkák.



2012. július 26., csütörtök

Friends are going on holiday_no.4.

Hát Bori kitett magáért! Testi épsége kockáztatásával szerezte meg ezt a kanalat. Már eleve nem értem, hogy hogy vette észre, de azt sem értem, hogy úszta meg karcolás nélkül, amikor a hatsávos Champs Élysées belső sávjába vetette magát, hogy hazahozza nekem ezt a kilapított kávéskanalat. Az avatott szem  azonnal felismeri, hogy a legegyszerűbb, leggyakoribb, legjellegtelenebb vendéglátós kávéskanál szettbe tartozik ez a darab - olyan, amire egyébként sose vágynék. Igazi karakterét és vonzerejét azonban azután nyerte el, hogy áthajtott rajta párezer autó. Mindenképp előkelő helyszín ez a a Gubacsi úthoz képest - ahova egy korábbi hősünk vetette magát. Az ugrott be rögtön, ha ez egy elég régi kanál lenne - de nem az - akkor végig lehetne venni a francia filmtörténet nagy jeleneteit, amelyekben híres színészek elhajtanak a Champs Élysées-en. Elmerenghetnénk, hogy vajon melyiküknek is köszönheti végleges formáját. Egy film, egy jelenete ugrott be összesen, hogy na az nyilvánhogy ott játszódik: a Jákob Rabbi kalandjaiban a  jelenet, amikor Louis de Funés igyekszik a reptérre, de oltári dugóba keverednek. A taxiba préselődött további 10 rabbitanuló, vagy hívő (ki emlékszik már) vállára emeli a taxit, átemelik pár autó felett rabbistul, sofőröstül és már mehetnek is tovább. Na rá is kerestem a jó youtubeon, hogy remek kis beágyazott videójelenettel biznyítsam, hogy sztárok lapították a kanalamat, de kiderült, hogy természetesen semmire nem jól emlékszem a kb 20 éve látott filmből. A taxi nem hogy nem a Champs Elysées-en megy, de nem is Párizsban, de nem is a kontinensen, merthogy New Yorkban játszódik a jelenet. A kocsiban pedig egyáltalán nem is Louis de Funés ül, hanem egy teljesen másik szereplő, az igazi rabbi. Totál jellemző, elég sok dolgot csak ilyen szinten tudok megjegyezni. Mindegyhát, ha eszetekbe jut, küldjetek már olyan kocsis filmjeleneteket, amik tényleg ott lettek felvéve.
De vissza a kanálhoz: hogy mire is fogom használni? Na abban még nem vagyok biztos, de már ott pihen a többi között! Köszi Borcsi!


2012. július 24., kedd

Friends are going on holiday_no.3.

Ricsitől már láttunk itt kanalat, nem is egyet! Megbízható, rendes beszállító, bármerre megy, biztos kiszúr valami spéci kanalat nekem. Ezúttal az Amsterdam-Oslo tengelyen vadászott le két extrát! Sok tipp jött tegnap, amikor feltettem a kérdést (akkor még kép nélkül) mire lehet jó egy lyukas kanál. Sorolnék párat: kakaó- vagy kávéhab precíz lehalászása a bögre tetejéről, esetleg a húsleves tetején úszó hab eltávolítása. Marci szerint csak azért, hogy essen be rajta az eső. Aztán volt a tök logikus meggy-kiszedő verzió (én olajbogyóhoz szeretnék ilyet már mióta - khm). Az egyik extrém kedvencem alig hihető: a babáknak szóló borsós kiskanál, ahol a borsószem pontosan beleül a neki kialakított mélyedésbe, nem gurul rakoncátlanul összevissza, így könnyítve meg a dedek dolgát a bonyolult táplálkozási folyamatban. Őrület! Végül a szivatós verziók:  Kikka szülei tartanak egy vendég-ugrató lyukas kanalat a kávéhoz kínált cukorban, hogy jót röhögjenek, amikor a szegény áldozat megpróbál cukrot meríteni (ez külön dícséretes sztori!). Elődéknél pedig Szekszárdon a szerencsétlen menyasszonynak a lagziban kell lyukacsos kanállal enni a húslevest, hogy azt lesse az egész násznép, hogy mennyi is megy félre!
Tökjó, hogy milyen óriási a kollektív tudásunk a lyukas kanalakról, hát nem?
Nade még így sem találtátok el, hogy mire jó ez a finom, cizellált kis osloi kanálka! Hát persze, hogy az abszinthoz! Ezzel mártják meg az alkoholban a kockacukrot, aztán már lehet is meggyújtani. Amilyen alattomos ital, annyira szép a kanál! És persze ne felejtsük el a társát sem, az amszterdami virágost! Még ha nem is lyukas, ugyanolyan finom, könnyű kis darab!
Köszi Ricsi!






2012. július 17., kedd

Friends are going on holiday_no.2.

Ezt a kis mokkáskanalat Ádám hozta egy olyan madridi régiségboltból, ahol a hátsó traktusban van egy egész szekrény teli kiskanállal. Kész szerencse, hogy én nem jártam ott, az lehet, hogy maga lenne a csömör. Így szuper, hogy ő választotta ki nekem azt (további négy társával együtt, amiket később adott át taktikusan), aminek nálam a helye - én hogyan is dönthettem volna el?
Szóval Geli kanalára esett a választása, pedig ekkor még nem is tudhatta, hogy Ulli kanaláról fogok közben egyet posztolni.
Szóval úgy látszik, hogy volt egy kor, amikor divat volt gravírozott kiskanalat adni ajándékba - talán újszülötteknek? Vagy kinek? Egy darabot vajon, vagy egy egész készletet? Tud erről valaki valamit? Nektek van ilyen a családban?
Elsőre ezen eléggé megrökönyödtem, de aztán beugrott, hogy névvel ellátott pálinkás flaskát, meg zippot, meg iPodot ugyanúgy ma is divat adni, nem sokkal hülyébb ötlet gravírozni ezeket, mint egy kiskanat... vagyis hát de, mert azért mégis furcsa, ezek legalább olyan használati tárgyak, amiket magával hordoz az ember, valahogy indokoltabb, hogy rajta legyen a nevünk...
Na és változatlanul izgat ebben az esetben is: Ki lehetett Geli (annyit megtudtam, hogy az Angelica név becézése), és hogy lett az ezüstkanalából áru Juan bácsinál? Hm...


2012. július 14., szombat

Friends are going on holiday_no.1.

Sokan gyanúsítanak, de a blogot nem azért indítottam, hogy még több és több kiskanalat passzírozzak ki másokból. Tény azonban, hogy az elmúlt időben megnövekedett a kiskanálajándékozási hajlandóság a barátaim körében (amit én egy kicsit se bánok persze), de én ezt inkább a nyaralási szezonnak és nem a blognak tudom be, ugyanis egytől egyig valamilyen távoli országban tett utazásból származnak a legfrissebb szerzemények.
Most egy olyan gyors, ötrészes mini-sorozatot indítok, amiben a világjáró barátok ajándékait láthatjátok - időrendben haladok majd.
Lássuk az elsőt még márciusból! Nem csak azért extra ez a kanál, mert Szabó Zoli las vegas-i kiruccanásáról hozta, de azért is mert ez az első teljesen igazi, klasszikus díszkanál a gyűjteményemben, amit oridzsinál csomagolásban kaptam, igazi szuvenírboltból igazi szuvenírként. Nos, nem ebbe az irányba orientáltam eddig a gyűjteményt, de ez a darab mégis posztot érdemel! A különlegesen kifinomult, megmunkált kanál a fej és a test találkozásánál egy ión oszlopfőre emlékeztet, majd az oszlop a kanál másik végén egy kis zsetonban végződik... Minden kávé-kavarintásnál Zoli, a High Roller Casinoban meg nem nyert millióira fogok gondolni majd. (Ha nyert volna, nyilván aranykivitelben, brillberakással hozta volna a kanalat.)
Najó, igaziból akárhányszor ránézek egyáltalán nem ez, hanem az alábbi Tiger Lillies szám "...In their card game you're a chip..." sora jut az eszembe.
Köszi Zoli!!!


2012. július 12., csütörtök

FEJJEL LEFELE

Rakovszky Zsuzsa

  Fejjel lefele

Az időből kihullt a változás
képessége. Romlandó részeit
szervetlen, síkos tökélyre cserélte. Mint
műfog a szétpuhult arcból, vakít
a fennálló kikezdhetetlen
fölénye. Támadásra meg se rezzen,
kioktat puszta létével, meg- és leint.
Az állólámpa fénykörében hátradőlve,
kényelmesen keresztbevetve lábam,
bámulom a valószínűtlen nőt, aki
fejjel lefele röpül a kiskanálban,
az önjelölt Johannát, lángszerűre
keskenyedő koponyája körül
választottsága villanyégő csillagával,
aki bölcs is, mint a nap,
mikor a nyári dél
pedáns őrületében ingnyakat,
száradó lepedőt vagy újságlapot fehér
idézőjelbe ránt – jeleket látni vél
égen-földön – aláhúz, rámutat.
A vánszorgó világ a lázas
lelket földuzzasztja, túlhabzó barokk
pózba facsarja, majd a tárt karok,
szélfútta leplek, égre esdő fintorok
extázisában megfagyasztja; őrzöm
kiszáradt héjamat: sem
szétzülleni, sem terjeszkedni nem bírok.

2012. június 4., hétfő

ULLI


Hát ennek a kanálnak is kanyargós a története. Sietve tudatom azonban, hogy nem az enyém. Volt, de már nem. Viszont most újra nálam van, de aztán megint visszaadom. Najó, mindjárt megértitek, miért.
Azt hiszem kijelentetjük, hogy Gergőnek jelentős szerepe van abban, hogy nem tántorodtam el a gyűjtéstől. Szenvedélyem kezdetén, amikor még visszafordulhattam volna, ő taszított le kíméletlenül az addikció szakadékába. Szebbnél szebb kanalakat kaptam tőle, egyet-egyet az anyukája evőeszközös fiókjából, egykettőt a nagymamáékéból hozott el, a többség innen-onnan lopva érkezett, de volt olyan is, mint például ez itt, amit megvett nekem, ráadásul akkor, amikor én is jelen voltam, de épp másmerre néztem.
A pécsi vásárban bukkant rá, s amikor megkaptam, elképzelésem sem volt mi lehet ez a nagyon furcsa, amorf formai kiképzés, csak elképedve álltam, hogy milyen fantasztikusan bizarrul csodás! Ó a pécsi vásár!
Aztán szépen összeállt a kép, hogy ez egy gyereketető kanál - ha a szülő ölében ül a kisgyerek, könnyebb a szájába navigálni ezzel a falatokat. Aztán az is világossá vált, hogy nyilván Ulli volt a tulajdonosa. Ez az egész olyan hihetetlen volt: tényleg egy U L L I nevű kisgyerek kanala jutott hozzám? Ki lehetett Ulli? Mikor és hol élt? Hogy keveredett ide ez a tárgy? Az ilyen, a személyes kötődés jeleit  (monogrammok, feliratok, javítás nyomai) magukon hordó tárgyakhoz valahogy mindig valamilyen tragikus, de minimum sejtelmes háttértörténetet képzelek. Valahogy az elmúlás érzését erősítik bennem...
No és hát évekig pihent nálam Ulli kanala, nem igazán tudtam mire használni, de azért mindig szem előtt volt. Aztán eljött egy nagyon kedves barátnőm esküvője. Bajban voltam, hogy mi is lehetne a nászajándék, pénzem sem volt meg frappáns ötletem sem, meg amúgy is frusztrált ez a mit-illik-adni protokoll, amikor egyszer csak belémcsapott a felismerés: hát ULLI! Soha soha nem szerettem senki gyermekvállalási tervei után kíváncsiskodni, kifejezetten kerülöm az ilyesmit, de úgy éreztem, hogy egy esküvőn belefér annyi, hogy kiskanál gyűjteményem egyik kiemelt darabját odaajándékozzam és egy kacsintással bő gyermekáldást kívánjak.
Persze benne volt a rizikófaktor, hogy ez a kanál csak számomra értékes és a kedves ifjú feleség értetlenül fogadja majd, hogy a gorenje mosógép, meg a balatoni wellness utalvány mellett mégiscsak soványka az ajándék. Aztán persze nem így lett, utólag kiderült, hogy igazán nagy örömet okoztam szerencsére.
S hogy miért van most nálam a kiskanál? Mert a lagzi nagyon jó volt, de a házasság rövidke. Szerencsére az érintett felek azóta már mással, de boldogok. Ígyhát most nálam van letétben a kanál, amit az én drága barátném majd visszakap, ha eljön az ideje, de addig nem kell hogy "jogcím nélkül" nála legyen és bármire sürgesse.
Na persze innen üzenem neki, hogyha csak attól fél, hogy a kanál átruházásával kötelezően együtt jár az Ulli név is, akkor már most azonnal is visszaadhatom, mert nem!

2012. május 9., szerda

TÉNYLEG kisKANÁL

Sose tudtam viccet mesélni, vagy mert nem bírom megjegyezni a csattanót, vagy mert csak a csattanóra emlékszem, de a sztorira már nem. Összesen akárhogy számolom, hármat tudok felidézni, mindet gyerekkoromból és az alábbi kanalakhoz pont illik az egyik. Az első az mindenképp a Csernobilos vicc, amit a Fodor Tomi annyiszor mesélt el nyolcadikban, hogy lehetetlen lett volna nem megjegyezni. De nem ám úgy volt, ahogy hiszitek, hogy mindig elmesélte mi meg ásítottunk, hanem naponta át tudott verni mindenkit, ugyanis a viccet mindig máshogy kezdte. Azt hittük, valami új vicc, teljesen új szereplőket tett bele, és csak öt-hat csavar után derült ki, hogy m á r  m e g i n t  u g y a n a z t a viccet mesélte. A tehetsége azóta is lenyűgöz! Na ehhez persze az is kellett, hogy napi átlag további tíz viccet is elmeséljen, hogy azok között megbújjon ez az egy, a Csernobilos. Nem, nem mesélem most el. Aztán a második az egy zsidóvicc, hogy jobbra is van sábesz, meg balra is van sábesz, csak középen nincs sábesz...Nem, ezt sem mesélem el rendesen.
A harmadikat viszont igen! Úgy rémlik ovis koromból származik: 
Két japán beszélget:  - Na mi van a markomban? - Fényképezőgép. - Najó, de hány? 
OK, elnézést. Dehát ezekről a kanálkákról éppen ez jutott eszembe!
Nem Japánból, de azért jó messziről, Isztambulból érkeztek hozzám. Dani választotta ki őket nekem, Zita pedig helyeselt! Ha majd lesz unokám, biztos a vitrinemből ezeket fogja kikuncsorogni a babakonyhához!



2012. május 1., kedd

ÖTÖT EGY CSAPÁSRA!

Mit csinál egy csaj, ha az újdonsült udvarlója három napra leutazik a szüleihez vidékre? Vár. Mit vár? Írjon smst, írjon emailt, telefonáljon. Lehetőleg felváltva pár óránként ismétlődve, hogy tudassa erős, soha-ilyen-még-nem-is-volt-mással érzelmeit a lány iránt. 
Na és mit csinál egy srác, ha leutazik három napra a szüleihez vidékre? Hát beugrik a szülőkhöz egy jó kis csülkös bablevesre, ledobja a cuccait, aztán találkozik a rég nem látott, otthonmaradt haverokkal és két napig elő sem kerül a nosztalgiából. "Két nap és megyek haza" - gondolja, - "úgyis tudja, hogy merre vagyok, amúgysincs egység a telefonomon, laptopot meg nem hoztam, majd csörgök, ha visszaértem Pestre". Lássuk be, mindkét álláspont teljesen érthető és életszerű!
Na és mit csinál a csaj a harmadik napra? Megírja a tökéletes szakítós monológot, hogy vele ezt még egy férfi meg nem teszi, hogy nem igaz, hogy nincs egy kurva dobós telefon, vagy egy visszahívós sms, vagy legalább egy rohadék postagalamb. Kikapcsolja a telefonját, hogy őt se lehessen elérni, majd vissza, mert akkor már nézegetni sincs mit, előkészíti a sodrófát amivel leütheti a hazatántorgót, ahogy azt a szeszélyes évszakokban tanulta. Elhatározza, hogy még ha hívja is a srác, ma tuti nem találkoznak, mert nem fog ő pattanni, menjen a fenébe de gyorsan.
Na és mit csinál a srác? Jól elvan, felszáll a vonatra, szusszan egyet a fárasztó hétvége után, bóbiskol is tán, majd Kelenföldnél bekapcsolja a telefonját, a legjobb jóhiszemben felhívja a csajt - hiszen hát megjött, ittvan, lehet találkozni, dejó! Jön a feszkó, meg az értetenség, de persze nem lehet kivitelezni a korábbi fogadalmat: megbeszélnek egy találkozót. A srác értetlenül hozzáfűzi még a telefonban: "De hát van ajándék is!" - "Na menj te a..." - gondolja a lány. Nincs az az ajándék - leszámítva persze egy kézzel írt hosszú szerelemeslevelet - ami javíthatna azon a végzetes hibán, ami itt elkövettetett. 
Ööö.... vagy mégis van? A tapasztalat, hogy egy jó röhögés sokmindennek elveszi az élét! Én meg bizony iszonyú jót röhögtem, amikor Ricsi a teljesen védhetetlen helyzetét nem próbálta kimagyarázni, hanem egy gyors mozdulattal elémrakta az asztalra az alábbi öt darab kanalat. Nem egyet, nem kettőt, ötöt. Hehehe! Kész, megvett, lefizetett. De nem is azzal elsősorban, hogy öt kanállal gazdagabb lettem, hanem magával a feltételezéssel, hogy egy halom kiskanállal nálam elég sokmindent elérhet. És végül akkor és ott igaza is volt...!
Az öt kiskanálból kettőt kiemelnék! Egyrészt a teljesen érthetetlen célt szolgáló és teljesen értelmezhetetlen dekorációval rendelkező ón (vagy valami más puha fémből készült) óriáskanalat. Egy csodás párocska van a végén, meg míves díszítőelemek, és úgy hajlítható kézzel, mint a legvékonyabb drót! A másik  pedig a pörgethető lapátú holland szélmalmos kiskanál! Ezek abszolút a nem-használható díszkanál a kategóriába tartoznak, de mégis nagyon örülök, hogy az enyéim lehetnek! Na és persze újra és újra jót tudok röhögni magamon, hogy milyen könnyen lefizethető vagyok!




2012. április 28., szombat

KITSCH-KANÁL

A legutóbbi bejegyzés kiegészítése képpen mutatom ezeket a mai szépségeket. Múltkor már megismerhettétek Lilus kincseket rejtő kredencét, hát ezek is onnan kerültek hozzám! Egészen fantasztikusan haszontalan és giccses darabok. Teljesen kajlák - ez a képen nem annyira látszik, de nincs kettő, ami ugyanolyan hosszú lenne, vagy ugyanolyan lenne a fejének az alakja, vagy a forrasztás módja, ahogy a fej és a szár találkozik... Egyedi darabok! A valódi és gyönyörű drágakövek igényes, különleges foglalással lettek rögzítve a csavart szár végéhez. A kétforintost az arányok helyes érzékeltetése végett tettem oda, hogy lássátok, hosszú, kecses, kisfejű darabok. Imádnivaló bóvlik, amik igen értékesnek akarják mutatni magukat. Gondolhatjátok, gyerekkoromban hogy el voltam bűvölve tőlük! (Vagy tényleg értékesek,  csak én ítélem meg rosszul?) Igazából nem is tudom, hogy valók-e egyáltalán valamire, vagy ezeket hívják hivatalosan is dísz-kiskanalaknak?
Ma nem fogok hosszabb sztorit mesélni, beszéljenek saját védelmükben ők maguk! Legyen ez a blog első "love or hate?" bejegyzése. Az én válaszom teljesen egyértelmű!









2012. április 24., kedd

LILUS

Végre! Ezt a bejegyzést nagyon vártam! Fogkrémmel, fogkefével csinosítottam ki a főszreplőket a fotózásra. Nagyon kedves nekem ez a tényleg kicsi kanál és a hozzá tartozó picike, háromlábú üst. Egyrészt ugyebár önmagukban is már gyönyörűek, de ennél sokkal több érzelem fűz hozzájuk, lássunk hát egy kis családtörténetet!
Volt nekünk egy csudálatos nagynénink, a Lilus. Igazából nem is nagynéni, hanem nagy-nagynéni, mert ő a nagymamám testvére volt. Ikrek! Miattuk izgulom magam halálra, ha jövőbeli gyerekeimre gondolok - mit csinálok, ha ikrek lesznek? Azt mondják minden negyedik generációban tér vissza nagyobb eséllyel az ikerség... 
Kiskoromban rengeteget voltam Lilusnál, akinek saját gyereke nem volt, de az összes pót-unokáját rajongásig szerette, kényeztette, szórakoztatta - mi is imádtuk őt! Lili nagyon vicces volt, mindig jókedélyű, optimista, pozitív tudott maradni, pedig meghurcolta az évszázad, nem volt könnyű élete
Egyszerűen csoda dolog volt nála lenni! Eleve nagyon izgalmas volt ott, a Lisztferenctéren, mert Lili varrónőként dolgozott, konyhájában a varrógéppel, mellette soktízévnyi Burda egy nagy halomban, amik átlapozgatásával órákat töltöttem. Elérhetetlen vágyódással néztem meg századjára is a tökéletes ruházatú, tökéletes mosolyú német gyerekeket, akik iszonyúan divatosan feszítettek a magazin lapjain. (Azóta javult az ízlésem.) Lili aztán egy csomó mindent meg is varrt, amit szerettünk volna, de mindig kicsit csalódott voltam, hogy miért nincs pontosan ugyanolyan anyag, és én miért nem lehetek pontosan ugyanolyan menő, mint Ulrike, vagy Sabine a képen... Persze igaziból az én ruháim végül sokkal szebbek lettek, de ebben már csak utólag vagyok ilyen biztos.
Na és hát a lakásban ott volt a varázslatos kredenc, na meg a vitrin! Bent, a belső szobában... A vitrinben a nippek gyűltek csipketerítőre rendezve - ahogy azt kell, na meg a gyerekek fényképei kívülről betűzdelve az elhúzható üvegajtó mellé. Ez eléggé hidegen hagyott, nem izgattak a porcelán figurák. Ám a kredenc középső, lehajtható, sötétbarna ajtaja mögött volt a helye a kávéscsészéknek, kristálypohárkáknak, dísz-ez-meg-azoknak. Voltak ott kiskanalak, mini tányérkák, pici tálcácskák, és minden, amivel vég nélkül, újra és újra a legnagyobb bűvölettel játszani tudtam. És hát igen, ott volt ez a kis üst a kiskanállal, mind közül a legnagyobb kedvenc! Ez páros tutira mindig előkerült! Főztem képzeletbeli gulyásleveseket, babavendégséget tartottam, kalózok titkos kincseként rejtegettem!
Sajnos a kis üst a kanállal mára már az enyém lett, de akár hányszor ránézek, nagyon megmelengeti a szívem, mosolyt csal az arcomra! Nem kredencben őrzöm, hanem sót tartok benne, és nagy örömmel használom minden nap.