2012. április 18., szerda

DZSUMBUJ

Már napok óta nézegettem ezt a kanalat, hogy vele kéne folytatnom a sort, amikor Ágika tegnap átküldött egy linket, ahol összelapított kanalakból csináltak kis jelzőtáblákat fűszernövényekhez, úgyhogy rögtön eldőlt, ez lesz a következő!
Furcsa egy kiskanál ez. Nem is kaptam, nem is loptam, nem is vettem, hanem találtam. De nem akárhol!
Körülbelül tíz éve Fruzsi kezdeményezésére, még a Cellux előtti időkben, de már ugyanazon a világmegváltó hullámon, elkezdtünk a Dzsumbujba járni. Fruzsi, ha jól emlékszem, a helyi napköziben tartott foglakozásokat, én pedig egy testvérpárnak segítettem leckét írni - kevés sikerélménnyel. Aki nem ismerné, a Dzsumbuj a Gubacsi és az Illatos út sarkán lévő 3 háztömbből álló nyomortelep volt (nem tudom szebben mondani), 28 négyzetméteres komfort nélküli lakásokkal. Azért csak volt, mert nemrég ledózerolták az egészet. Hogy hova mentek, akik ott laktak? Elképzelésem sincs, félek hogy nem sokkal jobb helyre. Meghatározó élmény volt kora-huszonévesen találkozni ezekkel az életekkel, nehezen is tudtam helytállni, segíteni, nemigen voltak eszközeim, tapasztalatom hozzá, hamar ki is koptam az életükből, feladtam. Fruzsi jóval hosszabban visszajárt persze...
Nade a kiskanál! A Gubacsi út nem a leghangulatosabb utak egyike, iszonyú sok teherautó, kocsi, na meg a 30-as villamos jár rajta. Iparvidék, koszos, bűzös, undorító. De hát a kanál ott hevert az út közepén. Koszban, mocsokban, kiterítve, kilapítva, magányosan. Átment rajta már mind a három előbb említett közlekedési eszköz. Fel kellett emelnem a porból! (Úgy látszik szociális érzékenységem átmenetileg a kiskanalakra is kiterjedt.)
Hazahoztam, kifőztem domesztosszal, lesikáltam. A gusztus és a józan ész teljesen ellentmond ennek, de azóta is előszeretettel használom, bár csak kevergetésre jó, mert ugyebár teljesen kilapult - merni nem lehetne vele semmit. Tetszik, hogy ilyen viharvert, hogy ilyen cirádás, tetszik, hogy megfeketedett, tetszik a mérete, a formája és mindeközben rettenetesen izgat, hogy mégis hogy a fenébe kerülhetett oda az út közepére?





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése