Friends are going on holiday_no.4.

Hát Bori kitett magáért! Testi épsége kockáztatásával szerezte meg ezt a kanalat. Már eleve nem értem, hogy hogy vette észre, de azt sem értem, hogy úszta meg karcolás nélkül, amikor a hatsávos Champs Élysées belső sávjába vetette magát, hogy hazahozza nekem ezt a kilapított kávéskanalat. Az avatott szem  azonnal felismeri, hogy a legegyszerűbb, leggyakoribb, legjellegtelenebb vendéglátós kávéskanál szettbe tartozik ez a darab - olyan, amire egyébként sose vágynék. Igazi karakterét és vonzerejét azonban azután nyerte el, hogy áthajtott rajta párezer autó. Mindenképp előkelő helyszín ez a a Gubacsi úthoz képest - ahova egy korábbi hősünk vetette magát. Az ugrott be rögtön, ha ez egy elég régi kanál lenne - de nem az - akkor végig lehetne venni a francia filmtörténet nagy jeleneteit, amelyekben híres színészek elhajtanak a Champs Élysées-en. Elmerenghetnénk, hogy vajon melyiküknek is köszönheti végleges formáját. Egy film, egy jelenete ugrott be összesen, hogy na az nyilvánhogy ott játszódik: a Jákob Rabbi kalandjaiban a  jelenet, amikor Louis de Funés igyekszik a reptérre, de oltári dugóba keverednek. A taxiba préselődött további 10 rabbitanuló, vagy hívő (ki emlékszik már) vállára emeli a taxit, átemelik pár autó felett rabbistul, sofőröstül és már mehetnek is tovább. Na rá is kerestem a jó youtubeon, hogy remek kis beágyazott videójelenettel biznyítsam, hogy sztárok lapították a kanalamat, de kiderült, hogy természetesen semmire nem jól emlékszem a kb 20 éve látott filmből. A taxi nem hogy nem a Champs Elysées-en megy, de nem is Párizsban, de nem is a kontinensen, merthogy New Yorkban játszódik a jelenet. A kocsiban pedig egyáltalán nem is Louis de Funés ül, hanem egy teljesen másik szereplő, az igazi rabbi. Totál jellemző, elég sok dolgot csak ilyen szinten tudok megjegyezni. Mindegyhát, ha eszetekbe jut, küldjetek már olyan kocsis filmjeleneteket, amik tényleg ott lettek felvéve.
De vissza a kanálhoz: hogy mire is fogom használni? Na abban még nem vagyok biztos, de már ott pihen a többi között! Köszi Borcsi!

Friends are going on holiday_no.3.

Ricsitől már láttunk itt kanalat, nem is egyet! Megbízható, rendes beszállító, bármerre megy, biztos kiszúr valami spéci kanalat nekem. Ezúttal az Amsterdam-Oslo tengelyen vadászott le két extrát! Sok tipp jött tegnap, amikor feltettem a kérdést (akkor még kép nélkül) mire lehet jó egy lyukas kanál. Sorolnék párat: kakaó- vagy kávéhab precíz lehalászása a bögre tetejéről, esetleg a húsleves tetején úszó hab eltávolítása. Marci szerint csak azért, hogy essen be rajta az eső. Aztán volt a tök logikus meggy-kiszedő verzió (én olajbogyóhoz szeretnék ilyet már mióta - khm). Az egyik extrém kedvencem alig hihető: a babáknak szóló borsós kiskanál, ahol a borsószem pontosan beleül a neki kialakított mélyedésbe, nem gurul rakoncátlanul összevissza, így könnyítve meg a dedek dolgát a bonyolult táplálkozási folyamatban. Őrület! Végül a szivatós verziók:  Kikka szülei tartanak egy vendég-ugrató lyukas kanalat a kávéhoz kínált cukorban, hogy jót röhögjenek, amikor a szegény áldozat megpróbál cukrot meríteni (ez külön dícséretes sztori!). Elődéknél pedig Szekszárdon a szerencsétlen menyasszonynak a lagziban kell lyukacsos kanállal enni a húslevest, hogy azt lesse az egész násznép, hogy mennyi is megy félre!

Tökjó, hogy milyen óriási a kollektív tudásunk a lyukas kanalakról, hát nem?
Nade még így sem találtátok el, hogy mire jó ez a finom, cizellált kis osloi kanálka! Hát persze, hogy az abszinthoz! Ezzel mártják meg az alkoholban a kockacukrot, aztán már lehet is meggyújtani. Amilyen alattomos ital, annyira szép a kanál! És persze ne felejtsük el a társát sem, az amszterdami virágost! Még ha nem is lyukas, ugyanolyan finom, könnyű kis darab!

Köszi Ricsi!

Friends are going on holiday_no.2.

Ezt a kis mokkáskanalat Ádám hozta egy olyan madridi régiségboltból, ahol a hátsó traktusban van egy egész szekrény teli kiskanállal. Kész szerencse, hogy én nem jártam ott, az lehet, hogy maga lenne a csömör. Így szuper, hogy ő választotta ki nekem azt (további négy társával együtt, amiket később adott át taktikusan), aminek nálam a helye - én hogyan is dönthettem volna el?
Szóval Geli kanalára esett a választása, pedig ekkor még nem is tudhatta, hogy Ulli kanaláról fogok közben egyet posztolni.
Szóval úgy látszik, hogy volt egy kor, amikor divat volt gravírozott kiskanalat adni ajándékba - talán újszülötteknek? Vagy kinek? Egy darabot vajon, vagy egy egész készletet? Tud erről valaki valamit? Nektek van ilyen a családban?
Elsőre ezen eléggé megrökönyödtem, de aztán beugrott, hogy névvel ellátott pálinkás flaskát, meg zippot, meg iPodot ugyanúgy ma is divat adni, nem sokkal hülyébb ötlet gravírozni ezeket, mint egy kiskanat... vagyis hát de, mert azért mégis furcsa, ezek legalább olyan használati tárgyak, amiket magával hordoz az ember, valahogy indokoltabb, hogy rajta legyen a nevünk...
Na és változatlanul izgat ebben az esetben is: Ki lehetett Geli (annyit megtudtam, hogy az Angelica név becézése), és hogy lett az ezüstkanalából áru Juan bácsinál? Hm...

Friends are going on holiday_no.1.

Sokan gyanúsítanak, de a blogot nem azért indítottam, hogy még több és több kiskanalat passzírozzak ki másokból. Tény azonban, hogy az elmúlt időben megnövekedett a kiskanálajándékozási hajlandóság a barátaim körében (amit én egy kicsit se bánok persze), de én ezt inkább a nyaralási szezonnak és nem a blognak tudom be, ugyanis egytől egyig valamilyen távoli országban tett utazásból származnak a legfrissebb szerzemények.

Most egy olyan gyors, ötrészes mini-sorozatot indítok, amiben a világjáró barátok ajándékait láthatjátok - időrendben haladok majd.

Lássuk az elsőt még márciusból! Nem csak azért extra ez a kanál, mert Szabó Zoli las vegas-i kiruccanásáról hozta, de azért is mert ez az első teljesen igazi, klasszikus díszkanál a gyűjteményemben, amit oridzsinál csomagolásban kaptam, igazi szuvenírboltból igazi szuvenírként. Nos, nem ebbe az irányba orientáltam eddig a gyűjteményt, de ez a darab mégis posztot érdemel! A különlegesen kifinomult, megmunkált kanál a fej és a test találkozásánál egy ión oszlopfőre emlékeztet, majd az oszlop a kanál másik végén egy kis zsetonban végződik... Minden kávé-kavarintásnál Zoli, a High Roller Casinoban meg nem nyert millióira fogok gondolni majd. (Ha nyert volna, nyilván aranykivitelben, brillberakással hozta volna a kanalat.)

Najó, igaziból akárhányszor ránézek egyáltalán nem ez, hanem az alábbi Tiger Lillies szám "...In their card game you're a chip..." sora jut az eszembe.

Köszi Zoli!!!

FEJJEL LEFELE

Rakovszky Zsuzsa

  Fejjel lefele

Az időből kihullt a változás képessége. Romlandó részeit szervetlen, síkos tökélyre cserélte. Mint műfog a szétpuhult arcból, vakít a fennálló kikezdhetetlen fölénye. Támadásra meg se rezzen, kioktat puszta létével, meg- és leint. Az állólámpa fénykörében hátradőlve, kényelmesen keresztbevetve lábam, bámulom a valószínűtlen nőt, aki fejjel lefele röpül a kiskanálban, az önjelölt Johannát, lángszerűre keskenyedő koponyája körül választottsága villanyégő csillagával, aki bölcs is, mint a nap, mikor a nyári dél pedáns őrületében ingnyakat, száradó lepedőt vagy újságlapot fehér idézőjelbe ránt – jeleket látni vél égen-földön – aláhúz, rámutat. A vánszorgó világ a lázas lelket földuzzasztja, túlhabzó barokk pózba facsarja, majd a tárt karok, szélfútta leplek, égre esdő fintorok extázisában megfagyasztja; őrzöm kiszáradt héjamat: sem szétzülleni, sem terjeszkedni nem bírok.

ULLI

Hát ennek a kanálnak is kanyargós a története. Sietve tudatom azonban, hogy nem az enyém. Volt, de már nem. Viszont most újra nálam van, de aztán megint visszaadom. Najó, mindjárt megértitek, miért.

Azt hiszem kijelentetjük, hogy Gergőnek jelentős szerepe van abban, hogy nem tántorodtam el a gyűjtéstől. Szenvedélyem kezdetén, amikor még visszafordulhattam volna, ő taszított le kíméletlenül az addikció szakadékába. Szebbnél szebb kanalakat kaptam tőle, egyet-egyet az anyukája evőeszközös fiókjából, egykettőt a nagymamáékéból hozott el, a többség innen-onnan lopva érkezett, de volt olyan is, mint például ez itt, amit megvett nekem, ráadásul akkor, amikor én is jelen voltam, de épp másmerre néztem.

A pécsi vásárban bukkant rá, s amikor megkaptam, elképzelésem sem volt mi lehet ez a nagyon furcsa, amorf formai kiképzés, csak elképedve álltam, hogy milyen fantasztikusan bizarrul csodás! Ó a pécsi vásár!

Aztán szépen összeállt a kép, hogy ez egy gyereketető kanál - ha a szülő ölében ül a kisgyerek, könnyebb a szájába navigálni ezzel a falatokat. Aztán az is világossá vált, hogy nyilván Ulli volt a tulajdonosa. Ez az egész olyan hihetetlen volt: tényleg egy U L L I nevű kisgyerek kanala jutott hozzám? Ki lehetett Ulli? Mikor és hol élt? Hogy keveredett ide ez a tárgy? Az ilyen, a személyes kötődés jeleit  (monogrammok, feliratok, javítás nyomai) magukon hordó tárgyakhoz valahogy mindig valamilyen tragikus, de minimum sejtelmes háttértörténetet képzelek. Valahogy az elmúlás érzését erősítik bennem...

No és hát évekig pihent nálam Ulli kanala, nem igazán tudtam mire használni, de azért mindig szem előtt volt. Aztán eljött egy nagyon kedves barátnőm esküvője. Bajban voltam, hogy mi is lehetne a nászajándék, pénzem sem volt meg frappáns ötletem sem, meg amúgy is frusztrált ez a mit-illik-adni protokoll, amikor egyszer csak belémcsapott a felismerés: hát ULLI! Soha soha nem szerettem senki gyermekvállalási tervei után kíváncsiskodni, kifejezetten kerülöm az ilyesmit, de úgy éreztem, hogy egy esküvőn belefér annyi, hogy kiskanál gyűjteményem egyik kiemelt darabját odaajándékozzam és egy kacsintással bő gyermekáldást kívánjak.

Persze benne volt a rizikófaktor, hogy ez a kanál csak számomra értékes és a kedves ifjú feleség értetlenül fogadja majd, hogy a gorenje mosógép, meg a balatoni wellness utalvány mellett mégiscsak soványka az ajándék. Aztán persze nem így lett, utólag kiderült, hogy igazán nagy örömet okoztam szerencsére.

S hogy miért van most nálam a kiskanál? Mert a lagzi nagyon jó volt, de a házasság rövidke. Szerencsére az érintett felek azóta már mással, de boldogok. Ígyhát most nálam van letétben a kanál, amit az én drága barátném majd visszakap, ha eljön az ideje, de addig nem kell hogy "jogcím nélkül" nála legyen és bármire sürgesse.

Na persze innen üzenem neki, hogyha csak attól fél, hogy a kanál átruházásával kötelezően együtt jár az Ulli név is, akkor már most azonnal is visszaadhatom, mert nem!

TÉNYLEG kisKANÁL

Sose tudtam viccet mesélni, vagy mert nem bírom megjegyezni a csattanót, vagy mert csak a csattanóra emlékszem, de a sztorira már nem. Összesen akárhogy számolom, hármat tudok felidézni, mindet gyerekkoromból és az alábbi kanalakhoz pont illik az egyik. Az első az mindenképp a Csernobilos vicc, amit a Fodor Tomi annyiszor mesélt el nyolcadikban, hogy lehetetlen lett volna nem megjegyezni. De nem ám úgy volt, ahogy hiszitek, hogy mindig elmesélte mi meg ásítottunk, hanem naponta át tudott verni mindenkit, ugyanis a viccet mindig máshogy kezdte. Azt hittük, valami új vicc, teljesen új szereplőket tett bele, és csak öt-hat csavar után derült ki, hogy m á r  m e g i n t  u g y a n a z t a viccet mesélte. A tehetsége azóta is lenyűgöz! Na ehhez persze az is kellett, hogy napi átlag további tíz viccet is elmeséljen, hogy azok között megbújjon ez az egy, a Csernobilos. Nem, nem mesélem most el. Aztán a második az egy zsidóvicc, hogy jobbra is van sábesz, meg balra is van sábesz, csak középen nincs sábesz...Nem, ezt sem mesélem el rendesen.

A harmadikat viszont igen! Úgy rémlik ovis koromból származik: 

Két japán beszélget:  - Na mi van a markomban? - Fényképezőgép. - Najó, de hány? 

OK, elnézést. Dehát ezekről a kanálkákról éppen ez jutott eszembe!
Nem Japánból, de azért jó messziről, Isztambulból érkeztek hozzám. Dani választotta ki őket nekem, Zita pedig helyeselt! Ha majd lesz unokám, biztos a vitrinemből ezeket fogja kikuncsorogni a babakonyhához!

ÖTÖT EGY CSAPÁSRA!

Mit csinál egy csaj, ha az újdonsült udvarlója három napra leutazik a szüleihez vidékre? Vár. Mit vár? Írjon smst, írjon emailt, telefonáljon. Lehetőleg felváltva pár óránként ismétlődve, hogy tudassa erős, soha-ilyen-még-nem-is-volt-mással érzelmeit a lány iránt. 

Na és mit csinál egy srác, ha leutazik három napra a szüleihez vidékre? Hát beugrik a szülőkhöz egy jó kis csülkös bablevesre, ledobja a cuccait, aztán találkozik a rég nem látott, otthonmaradt haverokkal és két napig elő sem kerül a nosztalgiából. "Két nap és megyek haza" - gondolja, - "úgyis tudja, hogy merre vagyok, amúgysincs egység a telefonomon, laptopot meg nem hoztam, majd csörgök, ha visszaértem Pestre". Lássuk be, mindkét álláspont teljesen érthető és életszerű!

Na és mit csinál a csaj a harmadik napra? Megírja a tökéletes szakítós monológot, hogy vele ezt még egy férfi meg nem teszi, hogy nem igaz, hogy nincs egy kurva dobós telefon, vagy egy visszahívós sms, vagy legalább egy rohadék postagalamb. Kikapcsolja a telefonját, hogy őt se lehessen elérni, majd vissza, mert akkor már nézegetni sincs mit, előkészíti a sodrófát amivel leütheti a hazatántorgót, ahogy azt a szeszélyes évszakokban tanulta. Elhatározza, hogy még ha hívja is a srác, ma tuti nem találkoznak, mert nem fog ő pattanni, menjen a fenébe de gyorsan.

Na és mit csinál a srác? Jól elvan, felszáll a vonatra, szusszan egyet a fárasztó hétvége után, bóbiskol is tán, majd Kelenföldnél bekapcsolja a telefonját, a legjobb jóhiszemben felhívja a csajt - hiszen hát megjött, ittvan, lehet találkozni, dejó! Jön a feszkó, meg az értetenség, de persze nem lehet kivitelezni a korábbi fogadalmat: megbeszélnek egy találkozót. A srác értetlenül hozzáfűzi még a telefonban: "De hát van ajándék is!" - "Na menj te a..." - gondolja a lány. Nincs az az ajándék - leszámítva persze egy kézzel írt hosszú szerelemeslevelet - ami javíthatna azon a végzetes hibán, ami itt elkövettetett. 

Ööö.... vagy mégis van? A tapasztalat, hogy egy jó röhögés sokmindennek elveszi az élét! Én meg bizony iszonyú jót röhögtem, amikor Ricsi a teljesen védhetetlen helyzetét nem próbálta kimagyarázni, hanem egy gyors mozdulattal elémrakta az asztalra az alábbi öt darab kanalat. Nem egyet, nem kettőt, ötöt. Hehehe! Kész, megvett, lefizetett. De nem is azzal elsősorban, hogy öt kanállal gazdagabb lettem, hanem magával a feltételezéssel, hogy egy halom kiskanállal nálam elég sokmindent elérhet. És végül akkor és ott igaza is volt...!
Az öt kiskanálból kettőt kiemelnék! Egyrészt a teljesen érthetetlen célt szolgáló és teljesen értelmezhetetlen dekorációval rendelkező ón (vagy valami más puha fémből készült) óriáskanalat. Egy csodás párocska van a végén, meg míves díszítőelemek, és úgy hajlítható kézzel, mint a legvékonyabb drót! A másik  pedig a pörgethető lapátú holland szélmalmos kiskanál! Ezek abszolút a nem-használható díszkanál a kategóriába tartoznak, de mégis nagyon örülök, hogy az enyéim lehetnek! Na és persze újra és újra jót tudok röhögni magamon, hogy milyen könnyen lefizethető vagyok!

KITSCH-KANÁL

A legutóbbi bejegyzés kiegészítése képpen mutatom ezeket a mai szépségeket. Múltkor már megismerhettétek Lilus kincseket rejtő kredencét, hát ezek is onnan kerültek hozzám! Egészen fantasztikusan haszontalan és giccses darabok. Teljesen kajlák - ez a képen nem annyira látszik, de nincs kettő, ami ugyanolyan hosszú lenne, vagy ugyanolyan lenne a fejének az alakja, vagy a forrasztás módja, ahogy a fej és a szár találkozik... Egyedi darabok! A valódi és gyönyörű drágakövek igényes, különleges foglalással lettek rögzítve a csavart szár végéhez. A kétforintost az arányok helyes érzékeltetése végett tettem oda, hogy lássátok, hosszú, kecses, kisfejű darabok. Imádnivaló bóvlik, amik igen értékesnek akarják mutatni magukat. Gondolhatjátok, gyerekkoromban hogy el voltam bűvölve tőlük! (Vagy tényleg értékesek,  csak én ítélem meg rosszul?) Igazából nem is tudom, hogy valók-e egyáltalán valamire, vagy ezeket hívják hivatalosan is dísz-kiskanalaknak?

Ma nem fogok hosszabb sztorit mesélni, beszéljenek saját védelmükben ők maguk! Legyen ez a blog első "love or hate?" bejegyzése. Az én válaszom teljesen egyértelmű!

LILUS

Végre! Ezt a bejegyzést nagyon vártam! Fogkrémmel, fogkefével csinosítottam ki a főszreplőket a fotózásra. Nagyon kedves nekem ez a tényleg kicsi kanál és a hozzá tartozó picike, háromlábú üst. Egyrészt ugyebár önmagukban is már gyönyörűek, de ennél sokkal több érzelem fűz hozzájuk, lássunk hát egy kis családtörténetet!
Volt nekünk egy csudálatos nagynénink, a Lilus. Igazából nem is nagynéni, hanem nagy-nagynéni, mert ő a nagymamám testvére volt. Ikrek! Miattuk izgulom magam halálra, ha jövőbeli gyerekeimre gondolok - mit csinálok, ha ikrek lesznek? Azt mondják minden negyedik generációban tér vissza nagyobb eséllyel az ikerség... 

Kiskoromban rengeteget voltam Lilusnál, akinek saját gyereke nem volt, de az összes pót-unokáját rajongásig szerette, kényeztette, szórakoztatta - mi is imádtuk őt! Lili nagyon vicces volt, mindig jókedélyű, optimista, pozitív tudott maradni, pedig meghurcolta az évszázad, nem volt könnyű élete

Egyszerűen csoda dolog volt nála lenni! Eleve nagyon izgalmas volt ott, a Lisztferenctéren, mert Lili varrónőként dolgozott, konyhájában a varrógéppel, mellette soktízévnyi Burda egy nagy halomban, amik átlapozgatásával órákat töltöttem. Elérhetetlen vágyódással néztem meg századjára is a tökéletes ruházatú, tökéletes mosolyú német gyerekeket, akik iszonyúan divatosan feszítettek a magazin lapjain. (Azóta javult az ízlésem.) Lili aztán egy csomó mindent meg is varrt, amit szerettünk volna, de mindig kicsit csalódott voltam, hogy miért nincs pontosan ugyanolyan anyag, és én miért nem lehetek pontosan ugyanolyan menő, mint Ulrike, vagy Sabine a képen... Persze igaziból az én ruháim végül sokkal szebbek lettek, de ebben már csak utólag vagyok ilyen biztos.

Na és hát a lakásban ott volt a varázslatos kredenc, na meg a vitrin! Bent, a belső szobában... A vitrinben a nippek gyűltek csipketerítőre rendezve - ahogy azt kell, na meg a gyerekek fényképei kívülről betűzdelve az elhúzható üvegajtó mellé. Ez eléggé hidegen hagyott, nem izgattak a porcelán figurák. Ám a kredenc középső, lehajtható, sötétbarna ajtaja mögött volt a helye a kávéscsészéknek, kristálypohárkáknak, dísz-ez-meg-azoknak. Voltak ott kiskanalak, mini tányérkák, pici tálcácskák, és minden, amivel vég nélkül, újra és újra a legnagyobb bűvölettel játszani tudtam. És hát igen, ott volt ez a kis üst a kiskanállal, mind közül a legnagyobb kedvenc! Ez páros tutira mindig előkerült! Főztem képzeletbeli gulyásleveseket, babavendégséget tartottam, kalózok titkos kincseként rejtegettem!
Sajnos a kis üst a kanállal mára már az enyém lett, de akár hányszor ránézek, nagyon megmelengeti a szívem, mosolyt csal az arcomra! Nem kredencben őrzöm, hanem sót tartok benne, és nagy örömmel használom minden nap.

LEVELETKAPTAM, LÁJF!

Azt, hogy melyik kiskanalam volt az első, azt nehezen tudnám megmondani, bár rá tudok bökni néhány darabra, amik miatt kezdődött az egész. Majd rá is bökök. A legfrissebb, legutóbbiról viszont pontosan tudom, hogy melyik az. Hát ez!

Februárban érkezett, ebben a nagy, zöld, pufiborítékban. Azért azt már rögtön tudtam a tapintásából, hogy kanál lesz a csomagban, de volt bennem egy jól eső kis izgalom és kíváncsiság, hogy vajon szép lesz, vagy semmilyen? Különleges, vagy majd hidegen hagy?
Hát nem hagyott! Iszonyú szép koktélos kanál bukkant elő. Van benne anyag, iszonyú szépek a részletei, egyszerűen van karaktere! Az, hogy koktélos, a végén lévő bumszliból egyértelmű, ugyanis annak segítségével keverik össze a koktélban lévő tört jeget az egyéb alkotóelemekkel, meg azt hiszem ezzel préselik ki a limeot, narancsot, citromot. Nyilván ezért is olyan ennek a résznek a kiképzése, mint egy mini húsklopfolóé. Dehát miért, nem olyan?

A csomag Madridból érkezett, a feladó Ádám! A Rastro nevű végeláthatatlan bolhapiacon vette, ahova pár héttel később együtt is elmentünk, de ilyen szép kanálhoz még csak hasonló sem volt tíz utcahosszban sem! 

Ritkán koktélozom, átlagos használathoz viszont kicsit túlsúlyos a vége miatt, így az irodai asztalon, a monitor mellett lett belőle kiállítási tárgy. Nade nem marad parlagon, jön még a nyár, fogunk mi még mojitózni a Hollán Ernő utcában!

DZSUMBUJ

Már napok óta nézegettem ezt a kanalat, hogy vele kéne folytatnom a sort, amikor Ágika tegnap átküldött egy linket, ahol összelapított kanalakból csináltak kis jelzőtáblákat fűszernövényekhez, úgyhogy rögtön eldőlt, ez lesz a következő!

Furcsa egy kiskanál ez. Nem is kaptam, nem is loptam, nem is vettem, hanem találtam. De nem akárhol!

Körülbelül tíz éve Fruzsi kezdeményezésére, még a Cellux előtti időkben, de már ugyanazon a világmegváltó hullámon, elkezdtünk a Dzsumbujba járni. Fruzsi, ha jól emlékszem, a helyi napköziben tartott foglakozásokat, én pedig egy testvérpárnak segítettem leckét írni - kevés sikerélménnyel. Aki nem ismerné, a Dzsumbuj a Gubacsi és az Illatos út sarkán lévő 3 háztömbből álló nyomortelep volt (nem tudom szebben mondani), 28 négyzetméteres komfort nélküli lakásokkal. Azért csak volt, mert nemrég ledózerolták az egészet. Hogy hova mentek, akik ott laktak? Elképzelésem sincs, félek hogy nem sokkal jobb helyre. Meghatározó élmény volt kora-huszonévesen találkozni ezekkel az életekkel, nehezen is tudtam helytállni, segíteni, nemigen voltak eszközeim, tapasztalatom hozzá, hamar ki is koptam az életükből, feladtam. Fruzsi jóval hosszabban visszajárt persze...

Nade a kiskanál! A Gubacsi út nem a leghangulatosabb utak egyike, iszonyú sok teherautó, kocsi, na meg a 30-as villamos jár rajta. Iparvidék, koszos, bűzös, undorító. De hát a kanál ott hevert az út közepén. Koszban, mocsokban, kiterítve, kilapítva, magányosan. Átment rajta már mind a három előbb említett közlekedési eszköz. Fel kellett emelnem a porból! (Úgy látszik szociális érzékenységem átmenetileg a kiskanalakra is kiterjedt.)
Hazahoztam, kifőztem domesztosszal, lesikáltam. A gusztus és a józan ész teljesen ellentmond ennek, de azóta is előszeretettel használom, bár csak kevergetésre jó, mert ugyebár teljesen kilapult - merni nem lehetne vele semmit. Tetszik, hogy ilyen viharvert, hogy ilyen cirádás, tetszik, hogy megfeketedett, tetszik a mérete, a formája és mindeközben rettenetesen izgat, hogy mégis hogy a fenébe kerülhetett oda az út közepére?

30Y

Hát ez a blog elindított a lejtőn. Eddig csak élveztem a kanalaimat, most meg már tudni is akarok róluk dolgokat. Tényleg eddig soha semmilyen kutatást nem végeztem, hogy mi mire való, most viszont kinyílt előttem egy új dimenzió. Most látom, hogy mennyi információ van az interneten, hány és hány típus, korszak és jellemző. Ó jó anyám! Én ezt az ajtót gyorsan szeretném visszazárni, mert olyan nincs hogy akkor kicsikét beleolvasok pl a wikipédia  List of types of spoons bejegyzésébe és már dolgozom is tovább... akkor bizony egyesével rá kell keresnem (a belső hang mondja!!!) az érdekesnek tűnő nevekre, hogy mégis hogy nézhet ki a velős kiskanál, na meg a kokainos, és az abszintos és így tovább még tizenöt tétel... És akkor ott a baj, vége. Nem, nem, ne ránts magadba te feneketlen kút! Ráadásul ez a blog sem azzal a szándékkal indult, hogy egy kanáltipológiai kislexikont hozzak létre! 

Az egész mai kutakodás ezzel a különösen csodálatos darabbal kezdődött. Van róla épp elég mondanivalóm anélkül is, hogy tudnám, mire való, de én mégis felderítettem, hogy ez egy úgynevezett "berry spoon". Bogyós/apró gyümölcsök, esetleg saláták kanalazására való, jellemzően nagyobb, és nagyon díszes a feje. Ennek például aranyozott és virágmintás, a széle pedig még cakkos is. Különleges és értékes darabja a gyűjteménynek!

Ezt is Judittól kaptam ám! És nem is akármikor! A harmincadik születésnapomra adta azzal a megjegyzéssel, hogy hát ez egy olyan "harmincadik születésnapi" kanál. És milyen igaz, megadta a módját! Kaptam már tőle mindenféle kanalat, vicceset és különlegeset, kicsit, nagyot, műanyagot, fémet és sok mást, de ez valahogy tényleg olyan harmincéveses. Ez nem ám egy fruska kanala, sokkal inkább egy érett nőé. Akkor persze úgy éreztem, hogy akkor már egyenesen nevezhetnénk öregesnek, vagy nyanyásnak, de így visszatekintve egyre tetszetősebben hangzik az a harmincasság.

KAPTAM IS, MEG NEM IS

Hát igen, igen, ez a kanál olyan mintha a mesebeli okos lánytól kaptam volna. A valóságban: Szilvitől (természetesen ő is okos lány, és igen, ő az, akitől a sólapátolót is, és oh, még mennyi másikat kaptam - majd látni fogjátok!) 

Kanál is meg nem is, kaptam is meg nem is... Mi az? (Vagyis inkább: miből van?)

Annyi biztos, hogy hamar elillan, de könnyen pótolható, olcsó az előállítási költsége, egy igazi do it yourself darab! Nem mindegy, hogy mihez használjuk: Limonádé kevergetéséhez, esetleg kihűtendő levesekhez, vagy fájós fogak esetén szopogatásra javasolnám! Kávéhoz csak akkor, ha jegesen akarjuk inni!
Ja és nem is egy, hanem kettő... vagyis egy se...?

WINSTON

Korábban írtam, hogy azokat a kiskanalakat szeretem, amiket használni is tudok. Hát ezt is lehet használni, csak éppen nem kanálként, hanem sörnyitóként. Egy csodás 2 in 1 darab, kanálnak viszont kissé bárdolatlan! A lényeget azonban nem a funkció, hanem a Churchillt ábrázoló dombormű képzi. Van, aki Rákosinak nézte, úgy tán még izgalmasabb lenne, de vegyük észre, ott a szivar és a csokornyakkendő. Ez Ő, Winston. Hogy alszik-e, vagy gondolkozik, vagy valami gond nehezíti a lelkét, nem tudom... 

Danitól kaptam, nagyon örültem neki, különös éke gyűjteményemnek! Köszi!

95 B

Ez a kiskanál visszavisz minket a fapadtalan és kevésbé paranoid időkbe, amikor még a repülőkön a jegy árába belefért az étkeztetés, az evőeszközök pedig még fémből voltak. A repülős kiskanalaknak még tervezek majd egy csoportos kiállítást, de ez a darab most sajátot érdemel.

Az hagyján, hogy fémből van, de ez a kiskanál még helyre szólt!!! Ez nem tudom pontosan, hogy miért lehetett fontos, talán hogyha eltűnik egy, akkor lássák, hogy ki lopta el? És akkor arra rápereltek egy kiskanalat? Vagy a következő utazásnál hozzáadták pluszban a jegy árához? Mondjuk én a másik oldalát nézném utasként: ez a kiskanál CSAK ÉRTEM van itt! Nekem címezték! Engem szolgál!

Nade lássuk csak, ki is ült a Lufthansa egyik 1972-es müncheni járatának 95 B ülésén? Hát Ági apukája! Mégpedig azért, mert az olimpiára utazott! És nem csak ezt a kanalat hozta haza, hanem a párját is, ami a visszaútra szólt. Ági pedig pár évtized múlva megtalálta a nagymamája vitrinjében (a "múzeumban"!!!), majd jobbnak látta, ha magához veszi őket. Az egyiket 2010 karácsonyán nekem ajándékozta, a másikat pedig megtartotta. Nálam azóta is teljeskörű használatban van ez a kiskanál. Annyira szép ez a történet!

Már csak azt remélem, hogy most, hogy ezt publikálom, a német hatóságok nem erednek az eltűnt kiskanalak nyomába!

BOLLYSPOON

Na egy kis könnyedet így a hétvége előtt. Az alábbi kanálka igen sokat utazott, hogy végül ezen a blogon kössön ki. Elsősorban a csomagolóanyag és a kanál tökéletes harmóniája, továbbá az ajándékozó kedvessége érdemelte ki a szereplés jogát, kevésbé a kanál finom kidolgozottsága, ergonómiája és szépsége (bár annyira szép szeretne lenni, hogy az már megejtő). Bevallom, nem is használom, mert vág a széle, meg kényelmetlen is.
Szóval úgy volt, hogy tavaly tavasszal egyszer teljesen vélelenül szembetalálkoztam Kopival, akivel kb ezerévente egyszer. Én meglepődtem, de ő a legnagyobb természetességgel előhúzott egy darab újságot a hátizsákjából, hogy van itt nekem egy ajándék. Na nem tőle, hanem a Salamon Gergőtől. Ekkor már tényleg meglepődtem, mert Gergőt jó-jó, ismerem, de csak felületesen, egyszer dolgoztunk együtt pár napot, miért kapok ajándékot és egyáltalán honnan és mi az. Aztán az alábbi csodálatos férfi képét közlő kalkuttai Metro újságból előbukkant ez a delikát kis darab. Egészen elérzékenyülök még most is. 

Ez a kanálgyűjtés dolog tud valamit. Valaki egyszer megtudja rólad és a világ másik végén  még félig ismerősként is eszébejutsz egy elképesztő darab láttán, ami aztán akár a legkalandosabb utakon is, de eljut hozzád.

Szerintem Gergővel, Kopival azóta sem futottam össze, de ezúton is nagyon köszönöm! A férfit külön!

NOTRE DAME

Ez ez ez ez a darab egyszerűen csodálatos! Gyűjteményem igazi különlegessége! Amikor megkaptam Judittól, egészen elolvadtam a gyönyörűségtől. Azt is feltehetném kérdésnek, hogy na vajon honnan hozta nekem? De az túl könnyen kitalálnátok: hát még jó, hogy Párizsból! Nem olyan ez a szörny rajta, mintha a Notre Dame egyik vízköpője lenne? Ehelyett azt kérdezem, hogy szerintetek mire való? Miért ilyen rövid a szára? Nem tudom a megoldást igaziból, csak tippem van (majd később elmondom). Sokatolvasott Anyukám szerint ópiumos kiskanál lehet - nekem nagyon tetszik ez a megfejtés, tökéletesen illik ehhez a bizarr kis darabhoz!

Naszóval várom a kommenteket, tippeket! A megfejtők között sajnos nem sorsolhatom ki ezt a kanalat, de talán egy másikat igen... egyszer... talán.

PORTOBELLO

Kezdjük egy klasszikussal, gyűjteményem egyik legkülönlegesebb, legpatinásabb darabjával. Ezt a só lapátolásra való kiskanalat Gigitől és Szilvitől kaptam, Londonból, a Portobellóról. (A "salt spoon" hogy van magyarul?) Ez az egyetlen kiskanalam, amihez hivatalos dokumentumok is jártak, innen tudom, hogy kb 1792-ből, Londonból származik. Gigiék azt mondták, hogy a hátulján lévő 4 darab ezüstjelet (amik már önmagukban is nagyon szépek) az árus egy nagy könyvben megkereste és innen tudta beazonosítani az évet. Elöl meg még egy cirkalmas monogramm is van, de azt sajnos nem tudom kibetűzni.
Nagy becsben tartom, arra használom, amire való.

Gigi és Szilvi komoly beszállítóim (ez később egyértelművé fog válni számotokra is), akik rajtam keresztül élik ki lappangó vonzalmukat a kiskanalak, és nem lappangó vonzalmukat a szép tárgyak iránt. Hála a jó égnek! Maguknak szerintem sose vették volna meg, de én remek apropót szolgáltattam és nekem megvehették! Mindenki milyen jól járt!